A szépművészetek könyve

"A képzőművészet anyaga a tárgyi világ. Látszólag utánozza a természetet, amidőn képpé rögzíti a tájat, szoborba vési az emberi testet, de tulajdonképpen alakítja azt, arra kényszeríti, hogy olyannak lássuk, amilyennek a művész akarja. De hogy e látszólagos ellentét megvilágosuljon, hogy a műalkotás a természetnek mása legyen, s ugyanakkor sűrítése, összefoglalása, ahhoz az szükséges, hogy a művész ne csak ura legyen nyersanyagának, hanem szolgája is. Az építőmester kénytelen számolni a fa, kő, tégla vagy vas anyagi természetével, a nehézkedés, erőátvitel, egyensúly törvényeivel, amidőn fölépíti művét. A festő másként dolgozik, amikor egy emberi test részletes mását veti vászonra a műterem mesterséges világításában, s másként, amidőn egy táj képét sűríti festménnyé a levegő szórt fényeiben. Sőt más módszert kell használnia, ha olajfestékkel, mintha vízfestékkel dolgozik. A szobrász technikája szintén más, amidőn merev márványba farag, mint amikor lágy anyagba mintáz. A művész és az anyag "küzdelme" végigkíséri a művészet egész történetét. Az egyiptomi szobrász merev, zárt, mozgástól mentes szobrokat alkotott, amidőn kőbe, márványba faragott; viszont anyaga szinte kínálkozott a monumentalitásra, az elnagyolt vonalak hatáskeltésre. A részletezés, a valóság aprólékos megmintázása, ellentétes a kő fizikai tulajdonságaival, s ezért önkéntelenül is arra kényszeríti a művészt, hogy elnagyoltan, az összhatás eszközeivel dolgozzék. A ruházatot, sőt sokszor a végtagokat is egy-két egybefogott vonással ábrázolja a művész szinte jelképesen. Ha viszont agyaggal, e puha, könnyen alakítható és javítható masszával dolgozott, módja volt kialakítani a legkisebb részleteket is, műve valószerűbb, realisztikusabb lett."