A világirodalom legszebb versei I-II. (Az ókortól a XX. századig)

"Könnyelmű kis fülemülék, csacsogók, kacérak, megrészegítik a fület, meg a szivet, elmét, . felbujtva mind a hites asszonyokat s a sok lányt, s erkölcs, szemérem odavész a családi lakból.
Élő sziromzuhatag ágakon ingva habzik, harsány kakukfi dala széled a rengetegben: dajkálja mind, tereli mind a kelő fuvallat s mihelyt letűnt a havazás: örömünk kigyullad.
Bűvös liget ragyog a jázmin-özön diszében, csábítva, mint ha szerető ajakán mosoly kél s hódítja még a remeték nagy erős szivét is, hát még a szenvedelem-űzte világi népet!
Gyöngy-ék a keblen, arany-öv derekat kerítve, lágy karcsú test, szerelemittasan elterülve: mily szép a nő, ha jön a kedveteli Madhu hónap s báját segíti a madárdal, a méhe-zsongás!
Nagy hegytetőn üde virágban a lombos erdő, vén fák csúcsát sűrű madársereg ékesíti, méhraj zsibong a kavicsos kusza fennsíkok közt: ezt látva, kedv lepi az emberi szívet-elmét.
Mangófa pírja virul és a kamasz ha nézi, sír és alél, szeme lezárul a kábulattól, .arcát kezébe temeti s jaja messze hangzik, sóhajt a kedvese után, akit el nem érhet.
A kokila dala és a méhek ittas zenéje s a sziromözön a fényben: mind a szivekbe vájó hegyü nyíl a szerelem zengő virág-íja húrján s lobog a gyönyör, a sóvár kéj az íjász nyomában."