Alistair MacLean: Apokalipszis

"A labornak ebből a végéből nyílt az a szoba, amit a kutatók maguk közt manézsnak neveztek. Összesen négy ilyen volt a Mordon területén. Belöktem az ajtaját, és beléptem.
Tágas, ablaktalan helyiség volt, majdnem akkora, mint maga a labor. A falak mentén és három asztalsoron ketrecek százai sorakoztak. Egyesek üvegből készültek és saját légszűrővel rendelkeztek, mások hagyományos, rácsos típusúak voltak. Gombszemek százai szegeződtek rám egy pillanat erejéig, aztán mindenki folytatta azt, amit addig művelt. A kísérleti állatok java része egér volt,, de akadtak szép számmal nyulak és tengerimalacok is. Amennyire én meg tudtam ítélni, kutya bajuk volt, dacára annak, ami az ajtó túloldalán történt. Visszamentem a laborba.
Már majdnem tíz perce bent voltam, de még mindig nem éreztem semmi különöset. Persze, bármelyik pillanatban elkezdődhetett. Becserkésztem a hörcsögöt, visszatettem a ketrecbe, és elhagytam a labort. Már javában tekertem az óriáskereket, amikor eszembe jutott, hogy ha védőruhában bukkanok elő, a vezérőrnagy tele fog pumpálni ólommal. A légzőkészülék ugyan már nem volt rajtam, de ez könnyen elkerülhette volna a figyelmét. Kimásztam a védőruhából, és kinyitottam a páncélajtót.
Cliveden megpattintotta az ajtót, és rám szegezte a pisztolyom csövét. Nem mondom, hogy alig várta, hogy lőhessen, de készen állt rá. És most már késő volt közölni vele, hogy a Hanyattiba rendkívül érzékeny ravaszt építettek be.
- Minden rendben - mondtam sietve, és felmutattam a ketrecet. - Odabent tiszta a levegő.
Leengedte a pisztolyt, és megkönnyebbülten elmosolyodott. Nem volt egy önfeledt vigyor, de mégis. Talán időközben eszébe jutott, hogy ő is bemehetett volna helyettem...
- Teljesen jól van, Cavell? - kérdezte.
- Életben vagyok, nem? - feleltem ingerülten. - Most már idejöhet. -Visszamentem a laborba, és vártam, hogy a többiek is bemerészkedjenek.
Hardanger lépett be elsőnek. Az első dolga az volt, hogy elfintorodott, és megkérdezte:
- Mi a fene ez? Honnan jön ez az átkozott bűz?
- Botulinus! - felelte Weybridge ezredes, mielőtt még bármit is szólhattam volna. Az egyenletes neonfényben arca hamuszürkének tűnt. - Botulinus - suttogta megint.
- Honnan tudja? - kérdeztem.
- Hogy honnan... - Lehajtotta a fejét, aztán hirtelen a szemembe nézett. - Volt egy balesetünk két héttel ezelőtt. Egy technikus.
- Egy balesetük - mormogtam. - Tehát ismeri a szagát.
- De mi az ördög... - értetlenkedett Hardanger.
- Egy halott - világosítottam fel. - Botulinus végzett vele. A terem végében, arra. Dr. Baxter az."