Andrej Tarkovszkij: Napló

"Vologya Makszimowal és Szlava Rosztropoviccsal Moszkvában még nem ismertük egymást, de kilátástalan helyzetünkről hallva azonnal megkerestek minket és a segítségünkre siettek. Vologya szervezte meg a sajtótájékoztatónkat, Szlavával együtt Milánóba utazott, és mindketten nagymértékben támogattak életem nem éppen legboldogabb korszakában, arról már nem is beszélve, hogy a továbbiakban miként gondoskodtak rólunk.
Vologya nagy erőfeszítések árán pénzt küldött Moszkvába Anna Szemjonovna számára, amikor nagyon fontos volt számunkra. Ők ketten mind a mai napig figyelmet fordítanak rám, igaz módon éreznek irántam, és az a tudat, hogy vannak emberek, akik bármely pillanatban készek a segítségemre sietni, segít oldani magányomat, ami mostani helyzetemben nem is kevés.
Régebbi „barátaimtól" azonban sem egy levél, sem egy telefonhívás nem érkezett, persze nem is várok tőlük semmit. Egyszer hogy, hogy nem Romagyin felhívott telefonon és magyarázkodni kezdett. Kiállítása volt Párizsban. Csak nem képzelte, hogy érintkezni fogok vele azután, hogy Vityával fölment a moszkvai lakásunkra (Gordon vitte fel őket, pedig kértem Anna Szemjonovát, ne érintkezzék vele), és elkérte - állítólag kiállításra - azt a festményét, amelyet tizenöt évvel ezelőtt ő maga ajándékozott nekem, és nem adta vissza! A kép címe Ajándék volt. Szégyellem magam miatta, Misát egészen más embernek ismertem meg, igaz, túlságosan régen. Később azután a fölis-merhetetlenségig megváltozott, valahogy kisszerűbb lett. Milyen kár! Könyörülj rajtuk, Istenem! Az a legfontosabb, hogy az ember békében éljen a lelkiismeretével."