Árpa Attila: Holtomiglan

"Úgy tűnt, mintha órákon át térdelt volna békésen pihenve, holott csak néhány másodperc telt el. A szlovák géppisztolya kifogyott. A Kígyó két kezével mar kolta meg a fegyverét, és újra célba vette Levi fejét, miközben a szlovák nyögve tárat cserélt. Alig ötven méterre voltak egymástól, és Levi lassan felémelte az egyik kezét, mintha ezzel akarná megállítani a halálos golyót.
Rövid, pontos sorozatok érkeztek a parkoló déli oldaláról, és Zmyeya teste nekicsapódott a kocsinak. A szlovák, aki éppen a Scorpiont tarázta, az újabb ropogások nyomán hangtalanul összecsuklott. Aki eddig még fedezékben volt, és a kocsiajtók mögött bujkált, néhány hangos csattanás után kimúlt. Az utolsó szlovák megfordult, és azt látta, hogy a parkoló másik oldaláról egy férfi érkezik, szintén zöld esőkabátban, és egy gépfegyverrel véget vet mindennek. Bánfi volt az, és amikor Zmyeya utolsó erejével a pisztolyát emelte és lőtt, ő nemes egyszerűséggel a Levi felé tartó golyó útjába lépett. Alig billent meg Bánfi izmos teste, amikor a golyó átütötte a szegycsontját. Efremov hason fekve nyöszörgőit. Bánfi mellé állt, és a lábával átfordította.
- Bailey... - suttogta Efremov tágra nyílt szemmel. Bánfi az arcára célzott, és meghúzta a ravaszt.
Lihegve álltak a pihenőben, és egymásra néztek. Körülöttük hullák meg néhány hangosan szenvedő félholt. A nap szép lassan jóleső melegséggel világította meg a helyszínt. A Kígyó még mindig életben volt, és céltalanul kúszott az érdes aszfalton."