Benedek Elek emlékkönyve

"Őneki hiába sült a karácsonyi kalácska, neki hiába zörgött az aranypille diócska, mogyorócska: kétnapi szörnyű vívódás után ártatlan lelkét kilehelte, szelíd kék szeme örökre lecsukódott.
Édesanyám harminckét éves volt, amikor a nagy lelki megrendülés érte. Nyolcvanöt éves volt, amikor leszállóit érte a halál angyala. De haláláig, kezdetben minden héten, később nagyobb időközökben, kínozá gyötrelmes főfájás, s haláláig siratta a szelíd, kék szemű Ignáckát."
„Én már megízleltem volt az édes anyatejet, három hónapja csüngtem édesanyám emlőjén, amikor egyszerre csak a tejforrás apadni kezdett. Nemcsak apadt, de beteg is volt a teje. Bús, beteg tej. Szegény édesanyám sem élt, sem halt. Azt mondta a doktor: az anya is belepusztul, a gyermek is, ha el nem választják. És akkor anyóka szép gyöngén levett az anyai emlőről, s kicsin kanálkával kezdte öntögetni szájamba a tehéntejet. Hiszen gondolhatjátok, hogy nem volt ez hamisított tej, de fennmaradt a híre, hogy az utcán megálltak az emberek, s úgy sajnálkoztak rajtam, merthogy egész nap kihallott szívet hasogató sírásom. Benedek Péter Andrásról, a falu legerősebb, virtuskodó legényéről ekkor tűnt ki, hogy voltaképpen puha szívű ember, mert ő volt az, aki ekként kiálta fel: Ha csicsem volna, megszoptatnám azt a gyermeket!
Mondám, hogy szegény édesanyám sem élt, sem halt, talán azt sem tudta, hogy mikor kereszteltek meg. A szolgáló vitt a paphoz: ő lett a keresztapám is, felesége meg a keresztanyám. Nevet is a szolgáló választott nekem útközben, amint ment, mendegélt velem a parókia felé.""