Beöthy Zsolt: A tragikum

"Eszme és erő itt el vannak szakadva egymástól. A tisztán zsoldos seregekkel viselt háborúk, az olasz középkor csataterei, melyeket MACAULAY Machiavellijében jellemez, igen kevés fenséges látványt nyújtanak. Ágnes asszony szeretőjét, «ki a tettet végrehajtá», alig egy-két szóval érinti a költő: nem volt alkalmas neki. Mi sem a másnak, hanem a csupán magának szolgáló, azaz a szabad erőt keressük. Emberi fenségünk szabadságunkból foly s ez által van föltételezve. Ez alkot minden emberi nagyságot s ez tesz fenségessé minden erőkifejtést. Az erkölcsi függetlenség, mely maga határoz, maga tűzi ki czélját s ennek irányában küzdve halad előre, bukik vagy győz  ez a fenség képe, ilyen a fensógbeli kiválóság, mely az egyetemessel való összeütközésében és romlásában tragikai hatású. Ezt a kiválóságot megtaláljuk minden tragikai jelenségben, mélyebb vizsgálat tisztán láttatja velünk ott is, hol a felületes tekintetnek hiányozni látszik. A görög tragédiák hősei kijelentett fensőbb végzés szerint rontják ugyan meg magukat; de a végzés úgyszólván csak a tragikai helyzetet teremti meg Számukra. Tetteik e visszás helyzetekben ép oly szüksógszerűleg folynak jellemökböl, testi és lelki valójukból, mint akár a keresztyén tragédia alakjaié. A mit pedig az ember jellemének meg-felelőleg tesz és tehet: abban emberi értelemben vett szabadsága nyilatkozik. E felfogás ép oly szabadnak mutatja Antigonét és Oedipust, Elektrát és Ajast, mint akár Macbethet és Hamletet. Az akarat fenséges szabadsága érvényesülhet Prometheus lánczai és kínjai közt is; békóit szabadsága szerint viseli, mert azt követeli Zeustól, hogy előbb engedjen. Igaz, szabadságuk nem töltetlen s helyzetök által korlátozott; de épen nem kényszer. Ha nem azt tennék, a mit tesznek, nemcsak az istenit, hanem az emberit is megtagadnák magukban, s ekként a szabadság nem értelmezhető."