Dr. Császár Gyula: Pszichoszomatikus orvoslás

"Alexander szerint viszont a vegetatív—autonóm idegrendszer szabályozása alatt álló szervek (szervrendszerek) tünetképzése nem az elfojtott emóciók kifejeződését helyettesíti, hanem azoknak normális, élettani társulása. A düh és a félelem fiziológiai kísérőjelenségei ősi, testi jelenségek, veszélyes helyzetben a futás, menekülés, harc mozgósulásai. Ezek nem fejezik ki és nem enyhítik a dühöt, de hasznos és adaptatív jelenségek; pl. magát a „dühöt" jelentik. Viszont az ilyen állapotok krónicitása mégis lehet beíegségfeltéíel. Az egészséges ember és némely pszichoneurotikus beteg ugyanis képes arra, hogy lecsapolja az elnyomott ellenséges érzületeit törvényes vagy kompulziós expressziókban. A hipertóniás beteg azonban állandó vagy gyakori (de nem elfojtott!) váratlan emocionális feszültségeit képtelen levezetni legális expresszióval vagy pszichoneurotikus tünettel. Ennek az állapotának szervi kísérőjelensége nem kísérlet tehát az emóciónak kifejezésére (vagy szimbolikus helyettesítésére), hanem állandó vagy időszakosan visszatérő fiziológiás társulás, amely még egyéb feltételek hozzájárulásával vezet a magasvérnyomás-betegséghez.
A gyomornedv elválasztása is a táplálkozást megelőző emocionális állapothoz tartozik, és ezért nem szimbolikus kifejezése vagy enyhítése az éhezésnek, hanem az étel utáni vágyakozásnak fiziológiás összetevője. A gyomor szekretoros és motorikus idült zavaraiban sem valamilyen emocionális feszültség kifejeződése nyilvánul meg. Ez a zavar tehát nem ennek a feszültségnek a csatornája, hanem az idült emocionális állapot kísérőjelensége, fiziológiás társulása. Megállapítható volt ugyanis Alexanderek fekélybetegeinél, hogy többségük szeretetre, gondoskodásra vágyik. E vágyukat azonban neurotikusán gerjesztett szégyen- és bűnösségérzésük miatt nem voltak képesek nyíltan kifejezni. Ezért e betegek állandó emocionális feszültségben éltek. Vágyuk a szeretetre mélyen társul azzal a vággyal, hogy táplálják őket, mivel ez az első gondoskodási helyzet, amikor a csecsemő a szülői szeretetben és ellátásban megelégedett, jól érzi magát. E korai emocionális társulás miatt az idült szeretetre és gondoskodásra való vágy képes arra, hogy a gyomorfunkciókat ingerelje. Az izgalmi gyomortünet így az étel befogadása varasának passzív állapotával kapcsolatos fiziológiás kísérőjelenség. Ezért a gyomor szekretoros és motorikus zavara nem az emóció kifejeződésének helyettesítője, hanem az emóciónak, nevezetesen a gondoskodás utáni vágynak élettani részese, megfelelője. A peptikus fekély így nem konverziós tünet, illetve nem konverziós mechanizmussal jön létre, hanem azért, mert némely esetben ez lesz a hosszan tartó neurotikus gyomordiszfunkció szomatikus végeredménye. Nem szimbolikus kifejezése tehát a vágynak vagy az önbüntetésnek, hanem a gyomor vegetatív neurózisának a következménye, ha kialakulásában még egyéb feltételek is közrejátszanak."