Elisabeth Gage: Tabu

"Káté lassan ballagott a városközpont felé. Gyakorlati ismereteit tekintve, Káté még gyerek volt. Egyáltalán nem ismerte megyéje földrajzát, az államéról nem is beszélve. Későre járt, régen besötétedett. El kellett döntenie, mihez kezdjen most.
Elhatározta, felszáll az első buszra, amely elviszi a városból.
Mielőtt eljött volna hazulról, magához vette megtakarított pénzecskéjét. Összesen tizennyolc dollárja volt. A karácsonyi ajándék meg a gyerekőrzésért kapott fizetség.
Az első busz Stocktonba ment. Káté jegyet váltott, és leült a váróteremben. Tizenöt perc múlva indult a busz. Anyja és Ray nem fog utána jönni, ettől nem kellett tartania.
Amikor jelt adtak az indulásra, Káté felszállt, odaadta a kalauznak a jegyet, és leghátul leült az ablak mellett. A busz csak félig volt, tele álmos szemű utasokkal, akik üres tekintettel bámultak kifelé az ablakon. Két katona ült egymás mellett, odébb egy kereskedő és egy szegény házaspár: úgy festettek, mint akik éppen munkát keresneTc. Szerény kis cókmókjukat egy nagy papírzsákban és ütött-kopott papundeklibőröndökben hurcolták magukkal. Gyerekük láthatóan nagyon éhes volt.
A busz végre elindult. Hamarosan messze maguk mögött hagyták a várost. Káté egykedvűen szemlélte a furcsa, éjszakai tájat. Még sosem járt errefelé. Anyja rokonai Mendotában éltek, éppen az ellenkező irányba vitt hozzájuk az út. Mivel nem tudta, valójában mi is az úti célja, a táj egyformán idegennek tűnt, nem jelentett a számára semmit.
Egyszerre csak elviselhetetlen rossz érzés fogta el. Káté elővette a bőröndjéből az édesapja fényképét, és hosszan nézegette. A szeme szelíd volt és álmodozó, a régi öltöny és felöltő szegénységére, egyszersmind kopott eleganciájára utalt. Megfigyelte az arc és a homlok formáját, s most először ébredt tudatára, hogy az apjára hasonlít. Ez némileg megvigasztalta.
De az is tudatosult benne, hogy egyedül van a világban. Apa örökre elment, anyja is elmaradt mogulé. Mostantól fogva csak magára van utalva. Nincs otthona, ahová hazamehet."