Fekete István: Tüskevár - Ifjúsági regény

"Gyula Lajos ismételten elolvasta a levelet, és mivel egyetlen helyesírási hibát sem talált benne, gyorsan leragasztotta.
Ekkor már hosszú árnyékokat vetett a kertben az alkony. Egy feketerigó kiült az öreg körtefa száraz ágára, ott dalolgatott, csak úgy magának, a kertnek, talán a fiókáknak is, de azokat nem lehetett látni, bár ilyenkor már elhagyták a fészket.
A méhek járása megritkult, de a zsongás nem hallgatott el, mert , a kaptárakban fáradhatatlanul folyt a munka, és édes, viaszos lépszag lengett a méhes körül.
A kert végében álló nyárfák csúcsa lángolni kezdett a búcsúzó nap vörös ragyogásában, de a derekuk már szürke volt, és tövük a parti bokrok között a sötétbe ért.
Meleg volt még, de a patak felől hűvös levegő kúszott a föld felett a kertbe, és a vízpáráktól egyszerre felemelték fejüket a virágok, és még erősebben illatoztak.
Gyula szinte harapta ezt a tiszta, nedves levegőt, és bágyadtán gondolt a holnapi napra, haza és minden haszontalanságra, de a gondolatokat hagyta elmenni, ahogy jöttek. Nem ültette le őket maga mellé, nem kérdezett tőlük semmit, nem foglalkozott velük. Valami nyugalmas révedezés volt ez, majdnem álom, ámbár nem volt álmos. Most nem nézett egy fára vagy bokorra vagy a méhes-, re, hanem magában érezte az egész kertet, az egész alkonyodó csendet, és ugyanakkor önmagát is benne érezte ebben az illatos magányban. Ha most levágnának egy fát, az neki is fájna, és ha valaki el akarná taposni azt a kis cinéért az úton, bizonyára megakadályozná. Tutajosunk egy lett az alkonyánál, a kerttel, a csenddel, az egész határtalan, lélegző, élő mindenséggel.
Az előbb egy nagy szarvasbogár zúgott el a feje felett, mint egy kis repülőgép, és Gyula nem gondolt most a rovargyűjtő dobozra, ahol még napok múlva is vonaglottak a rosszul megölt bogarak. És ostobaságnak tartotta az egész rovargyűjtést. Hát mindenáron meg kell ölni, amit meg akar ismerni az ember? Jó, jó: iskolai bemutatásra persze, hogy kell gyűjteni, és gyűjtsenek azok, akik természetrajztanárok akarnak lenni, akik kutatók akarnak lenni, de a többi? Az a döglött hőscincér már nem mond semmit, és nem lehet megtudni tőle, hogy mit csinált, amíg élt, hogy szaporodott. Ez megvan a tankönyvben, s akik írták, azok életében figyelték meg, s ha megölték, csak azért tették, mert belső szerveit is látni akarták a mikroszkóp lencséje alatt."