Gordon Thomas: Moszad-A titkosszolgálat története

"A rakétaelhárító rendszerek 7.30 és 7.45 között voltak a legsebezhetőbbek. Ez alatt a tizenöt perc alatt az éjszakai személyzet már fáradt volt a hosszú szolgálat után, míg az őket leváltó társaik még nem voltak teljesen éberek, ráadásul gyakran késve vették át a szolgálatot, mert a kantinban lassú volt a kiszolgálás. A pilóták 7.15 és 7.45 között reggeliztek. Ezután sétáltak vissza a barakkjaikba, hogy magukhoz vegyék a felszerelésüket. Ez az út általában tíz percet vett igénybe. A legtöbben még elidőztek a toalettekben is mielőtt a startvonalra indultak volna. Körülbelül nyolcra értek oda, ami a nap hivatalos kezdetét jelentette. A földi személyzet addigra felhúzta a gépeket a hangárokból, hogy megtankolja és felfegyverezze azokat. A következő negyedórában az indítóállásokon tankoló kocsik és rakétákat szállító teherautók sokasága zsúfolódott össze.
Egy hasonlóan részletes beszámoló készült a kairói főhadiszállás munkarendjéről is. A tisztek általában harminc perc alatt jutottak Kairó külvárosában lévő'otthonaikból a parancsnokságra. A stratégák gyakran még 8.15-kor sem voltak az irodájukban. Legalább tíz percbe telt, amíg letelepedtek asztalaik mögé, megkávéztak, és elcsevegtek kollegáikkal. A személyzet nem kezdett hozzá a légi bázis előző napi forgalmi jelentésének kiértékeléséhez 8.30-nál előbb. Meir Amit azt javasolta az izraeli légierő parancsnokának, hogy nyolc és nyolc-harminc között érjenek a célpontok fölé. Ez alatt az idő alatt porig bombázhatják az ellenséges támaszpontokat, hiszen a kairói főparancsnokság még nélkülözi kulcspozícióban lévő embereit, akik a válaszcsapást irányíthatnák.
1967. június 5-én Izrael légiereje pontosan 8.01 perckor halálos pontossággal indította meg a támadást, alacsony magaságon repült be a Sinai-félsziget fölé, és kedve szerint szórta le bombáit, zúdította ellenségére az ágyútüzet."