Budapest, 1990. Népszava Kiadó, 123 oldal, kiadói papírborítóban, elöl a borító felső széle, és a gerinc lábrésze megtört, jó állapotban
"Nemcsak a Piligrin-féle hun-magyar kódex veszett el. Seregestül tűntek el olyan könyvek, kódexek, amelyek az elsüllyedt ősvilágról számot adva, felbecsülhetetlen kincsei, éltető forrásai lehetnének az emberi szellemnek, az emberiség önmagáról való emlékezetének. Sajnos még ma is napról napra kapjuk a híreket, méghozzá nem is távoli országokból, hogy az eszmélettörlők, emlékezetirtók még napjainkban is működnek, s régi kéziratok, okiratok, levéltárak egész sorát semmisítik meg; hogy ily módon gyökerestül kitépjék népek őshonosságának bizonyítékait és meghamisítsák, eltorzítsák az emberiség önmagáról való tudását, emlékezetét. Így volt ez, sajnos, már az ókorban és a középkorban is, s az irtózatos, szisztematikus kultúrapusztításnak mi magyarok vagyunk a legfőbb kárvallottjai. Hosszú évszázadok, évezredek páratlan értékű kultúrtermése ment veszendőbe a megszállott inkvizítorok kezén, s egész korokat tettek arctalanná és emléktelenné, mintegy kitörülve küzdelmes korok minden gyümölcsét népünk és az emberiség eszméletéből. Ki tudná feltámasztani ezeket a kincseket? Ki tudná követni akárcsak az eltűnt könyvek, kódexek sorsát? Ki tudná nyomon követni, mit pusztított el a más népek létére törő rossz szándék, az emberi tudatlanság s a céltalan vandalizmus? S a kultúrapusztítók valójában maguk is áldozatok. Gondoljunk Szülejmán katonáira, akik az ősi magyar koronázó városban, Székesfehérvárott télvíz idején halomba hordott ősi pergamentekercsekkel és kódexekkel-voltaképp az emberiség tudáskincsével, emlékezetével fűtőztek-az iszlám parancsai értelmében jártak el. Ámde ismerjük a könyvégetésnek, kultúrapusztításnak egy tán még félelmetesebb, szervezett rohamcsapatát, a pápai inkvizíciót, amely ha rásütötte-bármilyen emberi értékre-az "eretnek" címkét-a mindent megsemmisítő tűz mondta ki a visszavonhatatlan végső bírálatot."
Méliusz Antikvárium
Kosár/Megr.
