Gróf Széchenyi Zsigmond: Csui!...

"Én is megunom az oroszlánlest és nekikezdek az emberekkel tanakodni, hogy vajjon most mitévők legyünk. Az ilyen konziliumok mindig hosszadalmasak és komplikáltak, minthogy nagyrészben csak jelek segítségével folynak. A szuaheli nyelvtudományom még nagyon szerény méretű. Végre is a következő határozatot hozzuk: A megmaradt zebradarabot előhúzzuk a bokor alól, elhelyezzük egy alkalmas tisztáshelyre, ahol estig őriztetni fogjuk a keselyűk elől. Közben Ndolo a dög mellett ismét összetákol egy bómát (ágakból készült búvóhelyet) amelybe már a délután folyamán be fogok telepedni és amelyből - ha kell - másnap reggelig ki sem mozdulok. Hogy az itthagyott zebrarészért visszatérnek az oroszlánok, azt én is biztosra veszem. Csak az a kérdés, megjönnek-e besötétedés előtt? Ha pedig csak éjjel jönnek, sikerül-e rájuk lőnöm ennél a gyenge holdvilágnál? Bámulatos ereje lehet az oroszlánnak! A tegnap esti zebrámat úgy elvitte a közel 400 lépésre levő dongához, akárcsak vizsla a nyulat. Ha elgondolom, hogy a zebra vagy másfél mázsás, nem csodálom, hogy az oroszlánerejű szó közmondásos. Visszatérek a táborba és autóra ülve, jó messzire elkocsizom zebrát lőni. Három órára meg is hozom és azonnal kiszállítom az időközben elkészült bóma mellé. A régi dögöt őrző feketéket újabb strázsával váltom fel. (Néhány óránál tovább nem tanácsos kint hagyni ugyanazt az őrséget. Menthetetlenül elalszanak és közben a keselyűk zavartalanul felfalják a zebrát.) Megeredt az eső. Itt ülök a sátramban, várom, hogy teljék az idő. Öt óra előtt nem érdemes kiköltözködni a bómába. Mára különben is kilátástalan les ígérkezik. Ha csak alkonyatkor meg nem jönnek, úgysem beszélhetek az oroszlánokkal. Szürkére be van borulva az égbolt, sötét éjszaka lesz, a puskacső végét sem látom majd, nemhogy az oroszlánt. Mikor öt óra tájban kiballagok a bómához, még mindig szemetel az eső."