Gróf Vay Péter: Kelet művészete és műizlése

Felette érdekes megfigyelni, miképpen helyezik ők el a virágokat. A fősúly mindenkor a csokor rajzára irányul. Az egyes növények, levelek, ágak, meghatározott formák szerint vannak hajlítva. A forma épen nem szabályos, sőt ellenkezőleg, ha a virágedény egyik oldalán alácsüngenek, az ellenkező oldalon annál magasabbra merednek a hajtások. A hosszú bambusz-ágakat vagy szalagszerű íriszleveleket vízbe mártva hajlítják különböző irányokba. Néha nagyon sok időbe kerül, míg az ágak és levelek az óhajtott formát megkapják. De még ekkor is, a virágtartó szájába egy lapos parafadugót helyeznek és ebbe minden egyes növény számára, a szerint, hogy milyen irányban álljon, vágják a lyukakat. Egy virágváza virágokkal való megtöltése valódi stúdium, mely nem egyszer órákat vesz igénybe. Erre nézve egy érdekes tapasztalatom volt. A hiogói temetőben vázolva, az öreg sírásó, jelenlétemet észre nem véve, délután 2 órától 6-ig volt elfoglalva egy írisz levelekből és egy másik, fenyőágakból összeállított csokorral. Mindkét mű sikerrel készült el, mindkettő teljes mértékben hozta kifejezésre mind azt, mit a nép az ilynemű tárgyaknál megkíván. De még érdekesebb volt megfigyelni a művest, ki teljes odaadással dolgozott és figyelmét órákon át egy pár fenyőágnak szentelte. Mintha életének egyedüli feladata az lett volna, hogy gallyak és levelek olyan hajlásokat mutassanak, mint ő azt képzeletében megrajzolta. Hol előre hajlott, hol hátrább lépett, hogy e hatásokat világosabban láthassa. És midőn véletlenül megpillantott és észrevette érdeklődésemet, mintegy jutalmul bevezetett egy rizs papírral fedett üveg, vagy mondjuk papír házba, hol egy padkaszerű emelvényen már ilyen befelyezett mű állott egymástól kellő távolságban. Csak most fogtam fel igazán, most értettem meg a japánok növénykedvelését, virágszeretetét.