Gyulai Pál: Egy régi udvarház utolsó gazdája

"Az udvarház magas dombon emelkedett. Onnan uralkodott az alatta elterülő falun, s vetett hosszú árnyakat, ha napfényes alkonyon vagy holdas éjjel a folyam tükrében nézegette magát. Nagy négyszög, földszintes épület volt, belső udvar nélkül, de ha ennyiben különbözött is a várkastélyoktól, annyiban épen nem hasonlított a közönséges udvarházakhoz, a mennyiben négy úgynevezett tornyos bástyával büszkélkedett, magas emelete majdnem kettősnek látszott, széles zsindelyfödele pazar szeszélylyel nyújtózott a magasba, homlokzatán óriás s már meg-feketűlt kőc/ímer gúnyolta a házőrző kőrisfák százados fiatalságát s kinyúló tornáczából oly fennhéjazó kilátás nyílt, hogy a birtokos udvarházához tartozóknak képzelhette a völgy hosszában elszórt falucskákat.
Udvara kénye-kedvére nyúlt el. A felső udvar a domb síksága volt, a melyet kert övezett, egész a folyam kanyarodtáig. A ház mellett, mintegy hozzá ragadva, a konyhaépület húzta meg magát, mindig füstölgő kéménynyel, eczetes üvegekkel megrakott tornáczczal s léczes ajtóval, a mely előtt az úgynevezett gazdasszony vagy más néven kulcsárné, a szakács ellenőrzője, segédje s ha kell, helyettesítője, mindegyre megjelent, hol sápitva, hol nyelvelve, mint a kin az egész ház terhe nyugszik.
Itt hasalt vagy kapkodott csontok után n nagy komondor, a melyei, hogy meg ne dühödjék, folyóvíz nevére, Marosnak keresztelt a babonás béres. Itt függött egy faalkotmányocskán holmi kis harangnak is beillő csöngetyű, a mely napjában háromszor pontosan megszólalt: tizenkettőkor a külsőcselédeknek, egykor a belsőknek, kettőkor az uraknak. Rendesen a kis sánta Mányi csengetett, egy nyomorék árva lyány, a ki a majorságot, főleg a hidakat, őrizte; nagyon gyönyörködölt a csöngetyű hangjában s félóráig is elhúzta volna, ha a mérges gazdasszony ki nem kiált: - Nem hallgatsz már, te kis béka! - Itt jelent meg reggelenként a méltóságos asszony szét-lekinteni, pirongatózni, munkát adni a jobbágyasszonyoknak s alamizsnát osztogatni a szegényeknek. Itt gyűlt össze esténként beszélgetni a cselédség szine: a szobalyány, az inasok, a huszár, a hintós kocsis, s a kertész, a ki nyalka, rátartó...."