J. K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája - 2. könyv

Aztán egyszer csak homlokegyenest kizuhant egy hideg kőlapra, és hallotta, hogy eltörik a szemüvege. Szédült, fájtak a tagjai, és tetőtől talpig kormos volt - mégis kíváncsian feltápászkodott, és orrára csúsztatta megviselt szemüvegét. Azt rögvest megállapította, hogy egyedül van, de hogy hol, arról fogalma se volt. Csak annyit látott, hogy egy tágas, félhomályba burkolózó varázslóbolt kőből rakott tűzhelyében áll. Csak épp, amit ebben a boltban kínáltak, az egészen biztosan nem szerepelt a roxforti listán. Egy közeli üvegszekrényben egy párnán pihenő aszott kezet, egy csomag vérfoltos kártyát és egy üvegszemet állítottak ki. A falakról vicsorgó maszkok meredtek le rá, a pulton emberi csontok hevertek, a mennyezeti kampókon pedig rozsdamarta, hegyes műszerek lógtak. S ami még rosszabb: a sötét, keskeny sikátor, ami a porlepte kirakaton túl húzódott, egészen biztosan nem az Abszol út volt. Harry még mindig fájlalta az orrát a kemény landolás után, ugyanakkor tudta, hogy minél gyorsabban kijut innen annál jobb. Nesztelen léptekkel elindult a kijárat felé, de még félúton se járt, mikor két alak tűnt fel az üvegezett ajtó túloldalán - a kettő közül az egyik pedig olyasvalaki volt, akivel semmiképp sem akart tanácstalanuk, kormosan és törött szemüvegben találkozni: Draco Malfoy. Harry sebtében körülnézett, és kiválasztott egy alkalmas búvóhelynek tűnő nagy, fekete szekrényt. Gyorsan bemászott és magára húzta az ajtót, csupán egy akkora rést hagyva, amin éppen ki tudott lesni. A következő pillanatban megszólalt az ajtócsengő, és Malfoy belépett az üzletbe.