J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura I-III.

"Miután véget ért a nagy fogadtatás, és minden vendég belépett a kapun, következtek a nóták, táncok, zenék játékok és persze az eszem-iszom. Három hivatalos étkezés volt: ebéd, uzsonna és vacsora. De az ebéd- és vacsoraidő inkább csak azzal tűnt ki, hogy akkor minden vendég leült, és együtt falatozott. Egyébként csak úgy összevissza csoportosulva ettek és ittak - megszakítás nélkül, a tízóraitól délután fél hétig, amikor elkezdődött a tűzijáték.
A tűzijáték Gandalf műve volt; nemcsak hogy ő hozta, de ő is tervezte és készítette; azután pedig ő gyújtotta be a különleges görögtüzeket, fénykulisszákat, rakétákat. De ezeken kívül is voltak bőven petárdák, röppentyűk, dur-rantyúk, csillagszórók, fáklyák, törp-gyertyák, tünde-szökőkutak, kobold-pukkantók és szikravetők. Mind remek volt. Gandalf egyre nagyobb művész lett, ahogy múltak fölötte az évek.
Voltak rakéták, amelyek úgy röppentek fel, mint megannyi szikrázó madár, csodálatosan csicseregve. Voltak zöld fák, a törzsük fekete füst: úgy borultak lombba, mintha egyetlen pillanat alatt kitavaszodott volna; tündöklő ágaikról fényes virágok hulltak az elképedt hobbitokra, majd édes illatot hagyva a levegőben, hirtelen szétfoszlottak. amikor már majdnem elérték a felfelé bámuló arcokat. Voltak szökőkutak; minden cseppjük egy-egy pillangó, amely csillogva szállt fel a fákra; voltak színes tűzoszlopok, amelyek a magasba törtek, és ott sassá, vitorlás hajóvá vagy repülő hattyúrajjá változtak; volt egy piros égiháború, utána pedig sárga zivatar; volt egy ezüst lándzsaerdő, amely hirtelen felszökött a levegőbe, süvöltve, mint egy csatasorba állt hadsereg, majd úgy zuhant vissza a Nagyvízbe, mintha száz forró kígyó sziszegne. És volt egy utolsó nagy meglepetés, Bilbó tiszteletére, amitől a hobbitok szörnyű riadalomba estek, pontosan úgy, ahogyan Gandalf óhajtotta. Minden fény kialudt. Nagy füstgomoly szállt fel a földről. Lassanként olyan lett a formája, mint egy távoli hegynek, és a csúcsa izzani kezdett. Zöld és skarlátvörös lángokat lövellt. Egy aranypiros sárkány repült ki belőle - nem életnagyságú, de félelmetesen élethű: tüzet okádott a szája, és égett a szeme; bömbölés hallatszott, és a sárkány hármat süvített a magasban. Mindenki behúzta a nyakát, sokan még hasra is vágódtak. A sárkány elrobogott, mint egy expresszvonat, bukfencet vetett, majd fülsiketítő robbanással szétpukkant Morotva fölött."