Jókai Mór: A kőszívű ember fiai - Klasszikusok újramesélve

Ödön elvette a fegyvereket, és a farkasok elé siklott. Amikor a fenevadak fölbukkantak a jégen, belenyomta a korcsolyája sarkát a jégbe, és megtámaszkodott. Előhúzta a pisztolyokat. Tudta, hogy minden golyónak találnia kell. A három fiatal jön elől, szemük vörös tűzben égett. Mögöttük a vénség ügetett, kaján vigyorral a pofáján. Amikor a leggyorsabb állat tízlépésnyire ért, Ödön meghúzta a ravaszt. Talált. A vadállat üvöltve verte le magát a jégre, s félig ülve hányni kezdett, csak úgy ömlött szájából a vér. A másodiknak a mellső lábát zúzta össze a golyó, s miután felbukott, észveszejtő nyüszítéssel rázta roncsolt lábát a levegőben. Még a harmadik járt a legjobban: alig négy lépésről lőtte meg Ödön, s egyenesen a koponyáját lyukasztotta át a golyó. Két bukfenc után elterült, és többé nem mozdult az állat. A negyedik farkas, a vénség, megtorpant. Lesunyta a fejét, féloldalt sandított Ödönre. Engedte, hogy Ödön megcélozza. Ám abban a pillanatban, hogy a fiú elsütötte a fegyvert, megugrott, s a golyó célt tévesztve pattogott tova a sima jégen. Ödön elhajította a pisztolyt. Előrántotta a tőrét. A ravasz fenevad azonban nem rontott rá: inkább felszökkent a partra és eltűnt a folyó menti nádasban. Ödön úgy hitte, hogy megfutamodott a harc elől. Odakiáltott Leoninnak: -Na, elkészültél? Mire Leonin halálra vált arccal ordítani kezdett:-Vigyázz, a hátad mögött! Ödön megpördült, és látta, hogy a farkas egy másik helyen előtört a nádasból, és Leonin felé iramodott. A magyar fiú elrúgta magát, és erejét megfeszítve siklott a barátja felé. Előbb kellett odaérnie az ordasnál, különben… Leonin nem zavartatta magát. Nyugodtan fúrta a lyukat korcsolyája szíján. Ha Ödön megmenti, úgy is jó. Ha a farkas megelőzi, akkor meg ennyi volt. Ödön nyílsebesen suhant Leonin irányába. Ordított, mert látta, ahogy a vadállat egyre közeledik a barátjához. Végül Leonintól alig egy méterre ütközött egymásba a fiú és a farkas. Egymással birkózva henteregtek a jégen: itt egy láb, ott egy bozontos farok, itt egy kesztyűs kéz, ott egy vérben csat­togó száj ... Aztán Ödön egyszer csak tövig vágta tőrét az ordas szívébe. -Hopp! Ez megvan! -kiáltotta, és felállt. Véget ért az öldöklő küzdelem. A magyar fiú megtörölte markolatig véres fegyverét. -Ez is megvan! -felelt rá Leonin, és felcsatolta a korcsolyáját. -Köszönöm, bajtárs. Kezet nyújtottak egymásnak, majd siklottak tovább. A csorda lassan elmaradt mögöttük. Elkergette őket a füst. Az őrtanyánál nyers farkasbőrt tettek a tűzre, ez távol tartotta a ragadozókat. A fiúk zavartalanul közeledtek a jégre épített fakunyhó felé. A kunyhónál állami postaszánok sorakoztak. Oldalt, a parton istállók fehérlettek, mellettük a halászok kunyhói roskadoztak. A tűz körül emberek guggoltak, valamit nyárson sütögettek.