Kálnoky László: Szerenád-Versek a szerelemről

ZYMON ZIMOROWICZ

Bineda

Van egy mély barlang, hol soha az alvót föl nem ébreszti a taréjos dalnok: napfényt e barlang még sohase látott, csak a szürke éj hint örök homályt ott.
A csöndes mélyből tör elő patakja a feledésnek, lágyan zúg a habja, s szebb lesz az álom, ide-oda lebben a zord szárnyú éj vágysötét üregben.
Lomha álom szuny süppedt nyoszolyán ott, körötte álomosztó mákvirágok, néma rajai sötét madaraknak szállnak reájuk, s fészket oda raknak.
Zariadres szép szerelmére itt lelt, Odatára, kit csak álmában ismert; itt ízleltem meg a futó szerelmet, mert míg a bájos múzsák ellebegtek,
egyik szebb volt, vagy csak szemem hihette, a szívem mégis rohanvást követte: eltűnt, míg szívem nyomába siettem, s bánat ölelt át bús szárnyával engem.