Kapocsy György: Nemzeti parkjaink

"„Mint a magyar mesék hercegkisasszonya, a neve körül szőtt képzeletvilág tündéries ködében, hírében áll Debreczen falainak őrizete alatt ennek a világtól óvott ősmezei kincse, a magyar puszták királya: a Hortobágy. Pusztának azonban csak a közigazgatási nyelv hivatalos szegénysége, s a fától erdőt nem látó, gyalogjáró helyi realizmus nevezi, a világ érdeklődése előtt meseszőtte díszruhájában, a pásztorélet népköltői szelídségével, csikósromantikájával s délibábkoronájával, mint egy kis külön birodalom jelenik meg, mely a síneken, könyveken, gazdálkodási és szocialisztikus gondolatokon előrenyomuló s egymással birkózó kultúrák zajában ásatás nélkül egy napsütött világban őrzi a magyar őseiét itt megmaradt régi korszakát. Országos nevezetesség, melyet megtekinteni jönnek a szélrózsa minden irányából, a határokon túl fekvő idegenségekből is, angolok, franciák, németek és amerikaiak áhítozva és érdeklődve vonulnak ki, hogy meglássák a Hortobágyot, a Hortobágyon felkelő, a delelő s a nyugovó napot. Szinte oly jelentőségre is emelte a mezejéről világba szálló kósza, mesélő szellő, hogy nem Debreczen tartozékaként ismeretes, hanem mintha ő volna a főszemély, a rónák mélységébe elvonult herceg-kisasszony s csak udvarló és őrserege gyanánt volna birodalma kapujához rakva erős magyarokkal telenépesített Debreczen városa. Világról nem tudó szelíd fehér nyájakbámulnak bele napsütött messzeségeibe, tüzes pejcsikók tanulnak futni gyepes mezején, szálas, karcsú csikósok, árvalányhajas ős daliás divatú kalappal, edzik magukat acélosra, régiesen szép magyar mezei életet élve, őseledeleik titkait őrizve s ..."