Kolozsvár, 1934. Erdélyi Szépmíves Céh, 195 oldal, kiadói rajzos egészvászon-sorozatkötésben, jó állapotban.
Kiadó:
Erdélyi Szépmíves Céh
1890 Ft
"A medvecukortrösztnek e kiváló vezérképviselője, számításai szerint, 1940-ben fogja elérni azt a kort, amikor megérik testileg a visszavonulásra. Érthető ezért, hogy minden hosszasabb fontolgatás nélkül hozzájárult ahhoz, hogy Miss Laura Bittol török szőnyegeivel, bazárokban felszedett csecsebecséivel, kopott szentképeivel, a "Punch"-nak „Sporting and Drama-tic"-nak régi, a "Times"-nak újabb példányaival, sportkalapjaival, tarka szotyraival beköltözhessék a vár egyik szegletébe, a kertész tőszomszédságába akkor, amikor a nagy tűz alkalmával az életben maradt kisázsiai görögökkel együtt az ottani angolok és levantinusok jórésze is szerteszaladt a világba. Olimpia, Szókratész, Iréné, a Kokók, Kliók, Jánik s a többi, szuronyhegyétől, görbe kardok suhogásától, kések és tőrök véres borzalmától menekülő görög jóllehet minden szánalmat megérdemel, mégsem volna emberséges dolog, ha szánakozásunkból nem juttatnánk bár néhány morzsányit azoknak, akik a nagy tűz s az azt követő csereakció hatása alatt veszítették el a boldog állapotnak azt az érzését, amelyet brit állampolgár voltuk tudata ad a Kis-Ázsiában s messzibb Délen és Keleten élő angoloknak, skótoknak, íreknek, naturalizált levantei zsidóknak. Mert odaát Albionban, bár lépten-nyomon érezhető, hogy íme, ez az az ország, hol az állam valóban az állampolgárok szolgálatára rendeltetett — de a brit állampolgárság védelmező hatalmát, a világbirodalomhoz tartozás nagyszerű biztonságát teljes egészében akkor érzi az ember, ha idegen földön, titokzatos világrészeken, zsebében a fekete-kék könyvecskével, melyre aranybetűkkel ez van írva: „British Passport", jár-kel s tudja, hogy az a néhány négyzetcentiméternyi hely, amelyre talpával ráállt a brit állampolgár, abban a pillanatban, amikor reá állt, hűhó nélkül is a mérhetetlenül hatalmas British Empire-nek bár kicsiny, de sérthetetlenül biztos részévé vált. Hogy ez valóban így van s nem csupán romantikus képzelgés, elég arra hivatkoznunk, hogy a magánhajót a görög "lordikó"-nak hívja s a legszűklátókörűbb skót misszionárius is könnyűszerrel juthat be gőgös és előkelő külföldi társaságokba. Odahaza a szabad állampolgár nyugodt öntudata feszíti mellét, külföldön még a dajka, citromügynök, hajóslegény is kissé lady-vé s lord-dá válik: az idegenekben a Birodalom iránt érzett ösztönös tisztelet lépteti elő őket."