Ken Follet: A titánok bukása

"Különben sem akart lány anya lenni Aberowenben. Már volt két ilyen: Maisie Owen és Gladys Pritchard, két szánalmas figura, akiknek nem volt tisztességes helye a város társadalmi rendjében. Hajadonok voltak, mégsem érdekeltek senki férfit; anyák voltak, de a szüleikkel éltek," mintha gyerekek volnának; nem látták őket szívesen semmiféle templomban, bárban, boltban vagy klubban. Ő, Ethel Williams, aki mindig különbnek érezte magát egy hajszállal a többieknél, miként süllyedhetne le a társadalom legaljára?
Akkor hát el kell hagynia Aberowent. Nem is bánta. Boldog lesz, ha megszabadulhat a komor sorházaktól, a prűd kis imaházaktól, a bányászok és a tulajdonosok örökös csatározásától. De hova mehetne? És vajon akkor láthatná Fitzet?
Már leszállt az éj, ám Ethel nem aludt: nézte a csillagokat az ablakból, és végre megszületett benne a terv. Új helyen kezd új életet. Karikagyűrűt húz, és kitalál egy mesét egy halott férjről. Talál valakit, aki törődik a gyerekkel, valamilyen munkát vállal, pénzt keres. Iskoláztatni fogja a gyereket. Érezte, hogy lány lesz, méghozzá okos, író lesz vagy orvos, vagy talán afféle harcos, mint Mrs. Pankhurst. Küzdeni fog a nők jogaiért, és majd letartóztatják a Buckingham-palota előtt.
Azt hitte, nem bír elaludni, ám a felindulás kifárasztotta. Éjféltájt merült mély, álomtalan álomba.
A kelő nap ébresztette. Szokása szerint azonnal felült, és örült az új napnak, aztán eszébe jutott, hogy a régi életének vége, romba dőlt, és ő nyakig ül a tragédiában. Kis híján visszazuhant a keserűségbe, de nem hagyta magát. Nem engedheti meg magának a könnyek fényűzését. Új életet kell kezdenie.
Felöltözött, lement a cselédfertályra, közölte, hogy kiheverte a tegnapi gyengeséget, és visszatér a munkájához.
Lady Maud reggeli előtt hívatta. Ethel összeállította a kávéstálcát, és bevitte a Rózsaszín szobába. Maud az öltözőasztalnál ült bordó selyempongyolában. Látszott rajta, hogy sírt. Etiléinek megvolt a maga baja, mégis megesett rajta a szíve."