Képes történelem-Lengyel Balázs: A török Magyarországon

"De így parancsolta Szulejmán, hisz Allah törvényeinek ily sarkalatos megszegése, a ráják harcba küldése, nélküle nem eshetett volna, öreg szeme már nem látott jól. Én mondtam el neki Zrínyi bosszúját: ő, aki a szultánt érkezésekor bástyáin véges-végig piros szőnyegek kirakásával üdvözölte, most rab törökök felkaróztatásával válaszolt. Szulejmán fel sem szisszent rá, csak megszámoltatta, hány fő. Volt csaknem háromszáz. De a töltések rendre felépültek, ha jobbágy ott is pusztult több ezer. A töltés vége és a bástya között persze még mindig volt egy kis rés - ott volt legmélyebb a tó -, amelyet nehéz lett volna földdel, gyapjúzsákkal, hordóval oly magasra hányni, hogy az ostromlók a bástyára egyenesen átszaladhassanak. S itt remekelt Aliportug, a portugál főtűzmester, ki Málta ostroma óta nemhiába egyike volt Szulejmán kedvenceinek. Rúd nélküli parasztszekeret székében hármat, hosszában tizennégyet fatörzsekkel összeboronáltatott, s föléjük sima pallót építtetett. A negyvenkét szekérből álló, kerekeken gördülő egyetlen alkotmányt odatolatta a bástya és a töltés ösz-szekötésére. Még az én edzett közönyöm is nehezen tűrte, hogy mi volt ott, míg ez az alkotmány a helyére került. De parancs volt, hogy nézzem s jelentsem. Hulláktól dagadozott a mocsár, s aki lépett, holton taposott. Mert persze a bástyáról ágyú, puska, nyíl lőtte a szekértolókat. S a töltésről tüzéreink a bástyát. Puskásaink azt, aki megfutott. De mégis a helyére került ez a szekérhíd, s akkor indult meg a janicsárroham. Aliportug nagyszerűen kigondolta. A nagy eszével persze azt ő sem sejthette, hogy maga ott pusztul a hídján még ezen a napon."