Kós Károly: Az országépítő - 1994.

"A dévai várat még reggel érték el, és itt csak egy szusszanásig időztek, amíg az Úr a várnaggyal beszélt, és egy falast faltak. Azután csak tovább. Innen kezdve a völgy mind tágasabb, és szaporodtak a faluk meg majorházak, mind gyakrabban láttak legelő gulyákat meg juhnyájakat és több és több felszántott földet. Népes földön jártak, amilyent István még nem látott.
A délebédet egy vajdai majorban ették meg. És hogy az égre fellegek húzódtak, ebéd után sem alhattak, a vajda indulást parancsolt.
Mikor besötétedett, vékonyán szitálni kezdett az eső, és messze előttük vörös tűzfény derengett, mely egyre nőtt, erősödött, és szélesre terpeszkedett ki.
- Fehérvár - mondotta Ajtony úr. - Ott táboroznak a vásárosok.
Azután megérkeztek. Sötét este volt, és látni nemigen lehetett mást, mint a várdomb alatti nagy térségen szerte égő tüzeket, melyeknek lobogó világa kuporodó embereket, sátrakat, szekereket, egy-egy épületet világított meg. S ebből a lobogó, veres tűzvilágból nagyságosán és sötéten emelkedett ki soktornyú Gyulafehérvára.

A Maros-parti térségen a sóháztól a várdombig áll a vásár. A nagy vásár, aki egy esztendőben egyszer van és egy hétig tart, de előtte való héten már gyülekezik, és utána még egy hétig is oszlik. S erre a vásárra mindenfelől jönnek a népek. Jönnek a Tisza menti pusztákról és a Küküllőn túli székely hegyekből, és túl azokon is az etelközi síkságról, ahol most besenyő nemzetségek sátoroznak. És jönnek az Alsó-Dunától bolgárok és szlávok, és azon túlról görögök."