Kurt Rieder: Különleges egységek a III. birodalomban

"...még a felállítandó alakulat nevét is a szövetséges féltől kívánta minden változtatás nélkül átemelni, ám Dwight Eisenhower vezérezredes úgy vélte, hogy a kommandó kifejezés a brit hadsereghez tartozik, és nem lenne szerencsés azt az amerikai haderő kötelékén belül alkalmazni, így esett, hogy Marshall tábornok arra kérte Lucián Truscott ezredest, találjon nevet az elit gyalogság számára, lehetőleg olyat, amely az amerikai katonai hagyományokhoz köti az alakulatot, és kifejezi annak elit jelegét. Az Angliában állomásozó ezredes gyorsan rábukkant a Ranger csapatok történelmi hagyatékára: úgy vélte, a határvidék legendákkal övezett fegyveresei oly katonai örökséget hagytak hátra, amely alapján nevüket érdemes átemelni a jelenbe, és a szervezés alatt álló különleges gyalogsági alakulat zászlajára tűzni. Az amerikai hadvezetés elfogadta a javaslatot, és rövidre rá megkezdődött az első Ranger zászlóaljak toborzása.
Már a kezdetektől eldöntött kérdés volt, hogy a Ranger alakulatok elit jellegüknél fogva csakis önkéntesek közül kerülhetnek felállításra. Ez a döntés megfelelt a katonai hagyományoknak, hisz a különleges egységeket rendszerint önkéntesekből verbuválták, mert egyrészt így magasabb követelményeket támaszthattak a katonákkal szemben, másrészt könnyebb volt garantálni a megfelelő harci morált. Truscott ezredes az Észak-Írországban állomásozó l. gépesített hadosztályt és a 34. nemzeti gárda hadosztály személyi állományából kívánt válogatni, az alakulat parancsnoki posztjára pedig William O. Darby őrnagyot szemelte ki. Az ezredes felhívására mintegy 3000 katona jelentkezett, kiket kemény fizikai próbáknak vetettek alá. A nehéz tesztek során a jelentkezők java kihullott, így a Ranger kiképzést összesen 520 fő kezdhette meg.
A jelölteket Skóciába helyezték át, az új alakulat átmeneti központjává az Achnacarry kastélyt nevezték ki. A Rangerökkel szemben támasztott elvárások magas színvonala már a kiképzés elején megmutatkozott. Minden egyéb tréning előtt megfelelő fizikai állapotra kellett hozni az önkénteseket, hogy a kiképzés további szakaszaiban ne okozhasson problémát, a katonák nem megfelelő fizikai erőnléte, amely baleseteket, vagy egyéb nehézségeket idézhetett volna elő. Ezért a kiképzőtisztek farönköket cipeltettek a katonákkal, és hosszú menetgyakorlatokra vezényelték őket, amelyeket teljes felszereléssel kellet teljesíteni. Megesett, hogy az önkéntesek 420 kilométert meneteltek a vad szelek által uralt, hideg eső által áztatott, nehéz terepviszonyokkal bíró skót felföldön, miközben fegyveres harcot és közelharcot, nyomolvasást és sziklamászást tanultak. Az első, 10 napos gyakorlat során a katonák többsége 10-15 kilogrammot fogyott, ám soha nem kaptak rá lehetőséget, hogy vjsszagyarapítsák testtömegüket, hisz már a kiképzés nyitószakaszában egymást érték az ilyesféle megpróbáltatások. A hosszú távú menetgyakorlatokon valódi csapatszellem alakult ki a katonák közt, kik keserű tapasztalatok árán tanulhatták meg, hogy, miként az ellenséges vonalak mögött, a kopár skót felföldön sem számíthatnak senki másra, csakis saját bajtársaikra. A kiképzés során nagy figyelmet fordítottak a vadonban való tájékozódásra és a sziklamászásra, utóbbit kiváltképpen sokat gyakorolták az önkéntesek."