Kútvölgyi Mihály: Kenyér és bor (Napsütötte ízek - Bioételek 1.)

"Később, átizzottnak látva a kemencét, a kuruglával (szénvonó) hátratoljuk a parazsat, a szikrát szóró téglát vizes pemettel (kemencesöprő) megtisztítjuk; ha „tűzpróbát" akarunk tartani, akkor, három ujjunk közé csippentve kevéske lisztet hintünk rá. Ha a lisztszemek nem pörkölődnek meg azonnal, és nem égnek el nagy füstölések közepette, csak finoman megbámulnak, nos, akkor, de csak akkor jó a tűzünk.
Kihozzuk a lángállónak való kelt tésztát, a széles sütő- vagy bevetőlapáton vékonyra nyújtjuk, aztán itt-ott késhegynyi disznózsírral megkenegetjük és bevetjük. A lángálló pár perc alatt kész. Kivesszük, az önmagában is fejedelmi ételt. Fokhagymás lével átpemzlizzük, s aki szereti, tejfölt is kenhet rá. A kenyérsütésnél, akár gyermekek, akár felnőttek szurkolják végig az eseményeket, leglátványosabb sikere mindig ennek a lángállónak van.
Rómából hoztam egy csodás, selymes, éteri tisztaságú olajkeverék receptjét: vegyünk egy formás, címeresre nyomott régi üveget, mondjuk egy század eleji Hangya-üveget, tegyünk bele 3-4 fejnyi fokhagymagerezdet, szórjunk rá 25-30 darab pepperoncinit (piros paprikát), és helyezzünk belé néhány, kertből szedett friss rozmaringágat. Az egész üveget töltsük tele ezzel a drága olívaolajjal. Ügyesen dugaszoljunk, a masszát pár hónapig érlelni hagyjuk. Majd csak a langallósütésnél adjuk fel az asztalra! A friss, forró kenyérlángos olvadó íze ekkor találkozik a nemes és érett, csípős, kissé nehéz, de mégis puha olíva déli tengerek illatvilágát felidéző olajával — semmi bonyolultság, semmi erőszak, semmi durvaság nincs ebben a csodálatos frigyben. Egyszerű, évezredekre visszautaló művészi ételt kapunk, amely mindent tud az élet derűs, szebb pillanatairól. Száraz, hűtött somlait, esetleg kissomlyói vegyest, de mindenképp rizling dominanciájú, játékos fehérbort iszunk, hozzá vékony falú, régi borospohárból.."