Lev Tolsztoj: Háború és béke I-IV.

"- Igen, ez csakugyan bajos, mivelhogy a műveltség aem nagyon van elterjedve, de ... - Kocsubej gróf nem fejezte be, felállt, és Andrej herceget karon fogva, egy negyven év köiüli, kopaszodó, magas, nagy, nyílt homlokú, szőke férfi felé indult, aki épp akkor lépett be; hosszúkás arca szokatlanul, meglepően fehér volt. A férfi sötétkék frakkot, a nyakában keresztet, a balmellén meg csillagot viselt. Szperanszkij volt. Andrej heiceg mindjárt tudta, hogy kicsoda, és a lelkében megremegett valami, ahogy az élet fontos pillanataiban gyakran megesik. Tisztelet volt ez, vagy irigység, vagy várakozás - nem tudta. Szperanszkij egész alakjának olyan sajátos volt a jellege, hogy azonnal rá lehetett ismerni. Andrej herceg abban a társadalmi körten, amelyben élt, nem látta még, hogy valakinek félszeg és suta mozdulataiból ennyi nyugalom és magabiztosság, kissé nedves, félig lehunyt szeméből pedig olyan kemény és mégis olyan lágy tekintet áradna; nem látott még ennyi határozottságot a semmit se jelentő mosolyban, nem hallott ilyen finom, egyenletes, hilk hangot, és ami a fő: nem látott ilyen lágy, fehér arcot, kivált pedig kezet, amely egy kissé széles volt ugyan, de meglepően párnás és fehér. Ilyen fehér és lágy arcokat csak azoknál a katonáknál látott Andrej herceg, akik sokáig feküdtek kórházban. Ez volt tehát Szperanszkij, az államtitkár, a császár tanácsadója, aki elkísérte Erfurtba, és ott több ízben találkozott és beszélt Napóleonnal.
Szperanszkij nem jártatta a szemét egyik arcról a másikra, ahogy önkéntelenül is szokta az ember, ha nagyobb társaságba belép, és nem sietett a szóval. Csendesen beszélt, azzal a meggyőződéssel, hogy úgyis hallgatni fogják, és csak arra nézett, akivel beszélt.
Andrej herceg szinte leste Szperanszkij minden szavát és mozdulatát. Ahogy történni szokott kivált azokkal, akik sú-gorúan ítélik meg felebarátaikat, Andrej herceg is - valahányszor egy-egy új emberrel találkozott, különösen olyannal, mint Szperanszkij, akit hírből mát ismert - mindig azt várta, hogy az emberi erények teljességét és tökélyét leli majd megbenne."