Lion Feuchtwanger: Rókák a szőlőben I-II.

"— Hogyne, hogyne! — válaszolta Pierre habozás nélkül, merészen. — Természetesen abból a feltevésből indulok ki — folytatta —, hogy a királyi hadszertárból előnyös feltételekkel juthatunk fegyverhez, s hogy anyagilag nem fogják túl kurtára a gyeplőt.
— Majd érintkezésbe lép a hadügyminiszterrel — jelentette ki Vergennes gróf, és ezzel rátért a beszélgetés kényes pontjára. — Milyen összegű anyagi támogatásra tart számot a kormány részéről? — kérdezte Pierre-től.
Pierre eltökélte magában, hogy csak akkor vág neki a vállalkozásnak, ha a kormánytól legalább egymillió livre támogatást kap. De most, hogy a miniszter komolyan rá akarta bízni ennek az óriási üzletnek a lebonyolítását, egyszeriben azon kapta magát, hogy mind ez ideig maga sem vette komolyan tervét, s a hatalmas, megtisztelő feladaton érzett elragadtatással egyidejűleg elfogta a félelem, vajon tőkéje és hitele meg tud-e majd birkózni az óriási vállalkozással. Egymillió livre nevetségesen kevés harmincezer ember ellátására. De ha többet kér, ha túl sokat kér, akkor talán füstbe megy az egész terv.
Míg látszólagos nyugalommal tekintett a miniszter mosolygós, várakozó arcára, eszeveszett gyorsasággal még egyszer fontolóra vette, mennyi pénzt kérjen a minisztertől.
— Ügy vélem — mondta —, hárommillió elég lesz.
Ezek után egy alig észrevehető rövid szünet következett, melyben a két férfi farkasszemet nézett egymással; Most dől el Amerika sorsa, s az enyém is, gondolta Pierre.
— Kétmilliót ígérhetünk — mondta végül is a miniszter. — Egymilliót magunk adunk, a másikat megszerezzük a spanyoloktól-
A váratlan, szinte túlontúl ragyogó sikertől kábultan kocsi-zott most vissza Pierre ezen a verőfényes májusi délutánon Párizsba. A kocsi, amely a bűbájos, zöld tájon át hazavitte, túl díszes volt; elöl, a libériás kocsis mellett egy kis néger inas ült, mögötte bamba-gőgösen, még cifrább libériában egy lakáj bámult a levegőbe. Maga Pierre is túlságosan kiöltöz."