Magyar századok - Az aradi vértanúk I-II.

"Hosszú, de a jó út és a szép idő miatt mégsem fáradságos menet után állomásunkra, Halmajra érkeztünk, hol dandárommal szabad ég alatt táboroztam. — Barátságos kis fészek a Mátra előágai tövénél. Görgey egy pillanatra itt volt, de csakhamar eltávozott. — Az idő gyönyörű volt, és én ezt fölhasználva, kilovagoltam a közeli erdőségekbe. Egyedül voltam Isten szabad természetében, rád és a jövőre gondoltam. Emlékeztető szavaim egy vén tölgyfát említenek, mely alá leültem, nem messze, egy másik fához kötve lovamat. — Átadva magamat a legforróbb sóvárgásnak utánad, meghatottságom sűrű könnyekre fakasztott. — A tavasz talán lágyabbá hangolja az embert, fogékonyabbá a szív epedése iránt. Jól emlékszem, hogy ifjabb éveimben gyakran kerestem a magánosságot, és hogy aztán ismeretlen érzelmek után való vágyódás vett erőt rajtam, ilyenkor a fákkal beszéltem, sírtam és nevettem, azt képzeltem, hogy szerencsétlen vagyok, mert azt a melankóliát, melyet a természet magasztos csendje és ünnepi nyugalma idézett elő bennem, fájdalomnak véltem. — De itt más volt az érzésem. Vágyódásomnak volt biztos célja, könnyeim eltűnt boldogságomat siratták, de szomorúságomat enyhítette az a boldog tudat, hogy a távolban értem dobog egy szív, mely e pillanatban ugyanúgy epedhetett énutánam. Igen, Lizám, az a tudat, hogy szeret valaki, akinek osztatlanul és mindenkorra odaadtuk szívünket, még a legnagyobb szerencsétlenségben is, bárminő fájdalmas vigasz, de vigasz. .
Április 1. Ezen a napon a dandárral Gyöngyösre meneteltem. Kicsi, két és félórányi menet. A város előtt Görgey fogadott, a dandár elléptetett előtte. A"csapatok már tudták, hogy ő a fővezér, és leírhatatlan öröm tört ki, mikor meglátták. Annak a három zászlóaljnak, melyet vezettem, minden jó magyar ismerte a nevét, és bevonulásunk igazi diadalmenethez hasonlított. Földvárynak engedtem át a nap dicsőségét, és magam észre nem vett néző maradtam. De Károly bácsi csak azon föltétel alatt akart elfogadni egy babérkoszorút, ha tisztelt kom-mandánsa, ahogy nevezett, egy annál is szebbet kap. Fölfedeztek, s egy szép hölgy átadta nekem a koszorút néhány szép szó kíséretében. Átvettem és a 3. zászlóalj lobogójára akasztottam, a hölgynek pedig azt válaszoltam: „E megtisztelő ajándék látása minden csatában vitéz tettekre fog buzdítani; erre a derék zászlóaljra bízom a kincset."