Márai Sándor: Napló (1945-1957)

"A ház előtt, az országúton, teherkocsikon oroszok mennek hazafelé, a Szovjetunióba. Néha énekelnek, néha megállnak egy kert előtt, átugranak a kerítésen, gyümölcsöt kérnek, vagy beosonnak a házba és sebtiben rabolnak valamit.
Mennek haza, mert megnyerték a háborút. Ez a hazavonuló hadsereg, amelyet láttam nemrégen, amint ugyanezen az országúton a tűzvonalba sietett: titok és rejtély. Mit visznek magukkal? Nyilván mást is, mint a zabrált karórákat. Emléket visznek, a nyugati életformák emlékeit, a választék és a minőség emlékét és igényét. Általánosan rebesgetik, hogy a Nyugatról hazatérő seregek siettetni fogják Oroszország demokratikus átalakulását.
Az oroszokat nagyon nehéz kiismerni. Nem lehet tudni, hogyan hat reájuk az, amit nálunk tapasztaltak, s még sokkal kevésbé lehet tudni, mit terveznek vezetőik, akik valószínűleg aggályosán számolnak ennek a nyugati kirándulásnak következményeivel. Oroszország, történelme során először, minden következménnyel kilépett hazulról, a világ színpadára lépett, íróik, különösen Dosztojevszkij, óvták attól, hogy „az európai hullával" ölelkezzék... Hitük van, küldetésérzetük, ex-orien-fe-to-meggyőződésük?... Miben hisznek? A világmegváltó bolsevizmusban? Vagy a világmegváltó szláv küldetésben?

Nem tudjuk. Hisznek abban, hogy ők a Harmadik Egyház? Ezt sem tudjuk. Csalódottak lesznek, ha egyszer hazatérnek? Nem lehet jósolni. Lehet, hogy Oroszország a jövőben, a Nyugattal történt találkozás után, nemcsak bolsevista marad - ellentétben a „demokratikus" jóslásokkal'-, hanem még merevebben rákapcsol a kommunista vonalra? Minden jóslás felelőtlen.
Most mennek haza, lógatják lábukat a teherkocsi deszkapárkányán át, énekelnek. Ezek a szláv dalok mind szomorúak, akkor is azok, ha az énekes vígan kurjongat. Az éjszakában hallgatom az elrobogó teherkocsik zörejével elvegyülő énekszót, a győztesek bánatos énekét. Nagyon nehéz győzni. Nagyon nehéz legyőzöttnek lenni. Nagyon nehéz orosznak lenni. Nagyon nehéz embernek lenni."