Márai Sándor: Napló 1976-1983

"Az ember minden fejlődési korszakban ki tudja fejezni a valóságról és a természetfölöttiről alkotott elképzeléseit. Erről beszél a kiállítás. Az agyagfigurákban a szenvedés, a reménytelenség, a kegyetlenség - az emberek és az istenek kegyetlensége. A „kereszténység", ami erre a pogány civilizációra ráépült, alkotott sok szép jelképet, látomást, de az indiánok kifejezőereje felülmúlja a keresztény művészetet.
A kondicionált trágárság most már elhatalmasodott az irodalomban. A „felszabadult" írók azt hiszik, ha durva szavakkal tűzdelik meg a lapos, sokszor értelem és jelleg nélküli mondanivalót, korszerűek és eredetiek. A valóságban ez a pornográf modorosság hamar elkopik. Az olvasó szeretne már valami meglepőt olvasni, például udvarias szavakat.
Lehet, hogy az emberiség megőrült? Nukleáris megaton bombák birtokában nagy és kis országok szakemberei arról vitatkoznak, hogyan lehet az asztronómiai szám jellegű adósságokat prolongálni. Költők szenvedélyesen vitatják, van-e még jogosultsága az értelemnek a költészetben. Katonák terveket dolgoznak ki, hogyan lehet az űrből gombnyomásra elpusztítani birodalmakat. Amióta az ember két lábra állt, mindig voltak kisebb-nagyobb háborúk. Birodalmak virultak és elhervadtak. Volt kegyetlenség és ínség. De a lehetőség, hogy globális méretekben lehet elpusztítani azt a civilizációt, melyet az emberiség az elmúlt évmilliók alatt alkotott, most van először. „Fiaim, csak énekeljetek."
Sterne: „Sentimental Journey". Kétszáz év előtt az ironikus utazó még remélhette, hogy megfigyelései, gúnyos odaszólásai érdeklődést keltenek az otthonmaradottakban. Ma ritka az utazó, akinek még ideje van útközben megfigyelni, és még ritkább az olvasó, aki hajlandó odafigyelni megfigyelésekre. Az utazás és az útirajz, mint műfaj, elhervadt. Maradt a helyváltoztatás."