Budapest, 1996. Magyar Könyvklub, 155 oldal, kiadói karton-kötésben, jó állapotban.
2890 Ft
"Utunk elején keresztülhaladtunk egy kiszáradt tó medrén. A felszínen szabálytalan, göröngyös peremű, széles gödrök voltak. Egykét asszony fölszedegette a kifehéredett agyagot, később finom porrá törték, és amikor kellett, ezt használták festéshez.
A nők hosszú botokat cipeltek, azokkal bökdösték a kemény, cserepes, agyagos felszínt. Néhány lábnyi mélységben nedves talajra bukkantak, ahonnan kis kerek iszapgolyókat varázsoltak elő. Letisztogatták őket, és a legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy a gömböcskék valójában apró békák, melyek beássák magukat néhány lábnyi mélységbe, így védekezve a kiszáradás ellen. Mi megsütöttük őket, bőlevű húsuk hasonlított a csirkemellre. A következő hónapokban a legkülönfélébb ételeket ettük, amelyekkel az egyetemes élet mindennap kegyesen megajándékozott bennünket. Fogyasztottunk kengurut, vadlovat, gyíkot, kígyót, bogarat, mindenféle méretű és színű hernyót, hangyát, termeszt, hangyászt, madarat, halat, magokat, diót, gyümölcsöket, felismerhetetlen növényeket, de még krokodilt is.
Az első reggel egy asszony odajött hozzám. Levette fejéről a viseltes homlokpántot, magasra összefogta vele a hajamat, és elkészült az új hajviseletem. Szellemasszonynak hívták. Nem sejtettem, hogy kihez, mihez fűzi szellemi rokonság, de később, amikor összebarátkoztunk, rájöttem, hogy például hozzám.
Észrevétlenül teltek a napok, a hetek, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Már nem kérdezősködtem, hogy mikor megyünk vissza a terepjáróhoz. Nem volt jelentősége, mert valami más vált fontosabbá. Nekik megvolt a maguk célja, de erről nekem ekkor még nyilvánvalóan nem lehetett tudomásom. Ki tudta akkor még, hogy miért, de állandóan próbára tették kitartásomat, vizsgálták megnyilvánulásaimat, gondolataimat. Azon tűnődtem, vajon milyen módszerrel állítják ki a növendék bizonyítványát, ha nem tudnak írni-olvasni."