Mészáros T. László: Keszthely Európában

Keszthely Közép-Európa legnagyobb tavának, a Balatonnak északnyugati csücskénél fekszik. Az újkőkortól folyamatosan lakott település. A rómaiak Kr. e. 15-ben csatolták birodalmukhoz Pannóniát, azaz a mai Dunántúl területét. Keszthely-Fenékpusztán keresztülvezetett az Aquincumot Aquileia-val összekötő római hadi-és kereskedelmi út. Keszthely a IX. és X. század fordulóján került magyar kézre. A település nevét szláv közvetítéssel a latin castellum (vár, erősség) szóból származtatja a nyelvészet. Keszthely létezését, fejlődését annak köszönhette, hogy fontos utak kereszteződésénél, kedvező földrajzi helyen feküdt. Első írásos említése 1247-ből maradt fenn. A XV. században már oppidumként (mezőváros) emlegetett Keszthely ekkor mintegy 2000 lakosú volt. A mohácsi vészt (1526) követően, a török és osztrák uralom határán található város, csupán 1532-ben ismerhette meg a török félhold kegyetlenkedéseit. A végvári rendszer kiépítése érdekében ijfú Gersei Pethő János megkezdte a ferences kolostor és a templom végvárrá alakítását. Buda török uralom alóli felszabadulását követően a végvár ismét fontos szerepet kapott a Rákóczi-szabadságharcban. A XVIII. század első felében a Gersei Pethő család birtokrészeit Festetics Kristóf (1696-1768) vásárolta meg, aki Keszthelyt jelölte ki óriási birtokai központjának és az egykori Pethő kúria helyén elkezdte építeni saját, barokk kastélyát. A városban kórházat (1759) és gyógyszertárat alapított. Fia, Pál (1722-1782), aki Mária Teréziától kapott grófi rangot, 1771-ben gimnáziumot létesített a városban. A család legismertebb és egyben legjelentősebb alakja Festetics I. György (1755-1819) gróf volt.