Budapest, 1901. Révai Testvérek, 224 oldal (226 helyett), a címlap és az utolsó lap (225-226 oldalak) hiányzik, kiadói, díszesen aranyozott egészvászon-kötésben, festett lapélekkel, a kötéstáblák sarka picit kopott, egyébként jó állapotban.
A himnusznak tetszetős dallama van, belopja magát a fülekbe s onnan talán később a szívekbe is. De ez még nem minden, panaszunk se volna, ha csak ez a himnusz lenne. Mert megtanulják ugyan, mint a hogy megtanulnak minden kellemes notát, azok a szálas szép legények s délceg, szelíd szemű leányok, kiknek az apáink még velünk csinálták negyvennyolcban a tábori tempót.«Szeno szalma, Szeno-szalma>>. (T.i. «széna-szalma» a szerint, amint vagy a szénás lábat vagy szalmását kellett mozdítani masírozás közben.) Hát mondom, megtanulják, de az magában véve nem volna valami nagy baj, az arznikum sem öl kis mértékben beadva, hanem ez már aztán öreg hiba, hogy a nótának magyarázói is vannak, még pedig veszedelmesek. Ez az agitátor had pedig minden inkább, de nem lusta. Bejárják a falukat, érintkeznek a néppel, izgatnak, lármáznak, lelkesítenek, vérmes reményeket, beteges ábrándokat ültetnek a tótok szívébe, a minél pedig porhanyóbb földet, melankolikus nagy fantáziájú hegyi nép lévén, szinte lehetetlen találni. Az agitátoroknak nagy segítségére vannak a papok és a néptanítók. Van ezek közt sok fanatikus bolond, a kiknek nem használ se rendszabály, se felvilágositás, de még ez az én irkafirkám sem: ezeknek a vízkúra kell csak, de a túlnyomó rész gazemberekből áll, kik azért hirdetik a pánszláv eszméket, mert vagy a befolyásukat neveli, vagy ez a kenyérkeresetük: hát ezeket bizony jó volna az állam kenyerére fogni. Szegények vagyunk, de ez még kifutja számukra. Hanem hát még az agitátoroknál is veszedelmesebb prédikátor a –rubel.Mert akit sem a himnusz el nem tántorít természetes gondolkozásától, sem az agitátorok, annak aztán megmutatják a muszka rubelt. De már az úgy tud beszélni, hogy lehetetlen el nem hinni minden szavát.