Moldova György: A tékozló koldus 1.: A mentők csillaga

"A traumatológiánk a 13-as, a belgyógyászatunk a 14-es, az intenzív osztályunk a 15-ös számú egység lett. Összesen 300 ágy áll itt, ebből még 60 sem a miénk.
- A Szobi utcában mennyi volt?
- 86, de nemcsak ez számít, a berendezésünk-felszerelésünk javarésze is felszámolódott. A laborunk teljes műszerállományát most adták el kétszázezer forintért, pedig testvérek között is több milliót ér. A könyvtárunk is eltűnt a Róbert Károly körúti bázison.
Ebben a kórházban nem működik megfelelő diszciplináris háttér, például nincs urológia vagy érsebészet. Ha ilyen szakemberre van szükségünk, szívességi alapon kell megkérnünk őket. Pedig egy traumatológiának „mindenevőnek" kell lennie.
A szobi utcai kórház megszüntetésével elsősorban nem mi sérültünk meg, hanem a sürgősségi ellátás egész rendszere. Régen, ha leesett egy ólmos eső, ötven beteget behoztunk, 24-et megoperáltunk, mert az erők koncentrálva voltak, és ismerték a feladataikat.
Most több szervezet is foglalkozik az esetleges katasztrófahelyzetek megoldásával: a rendőrség, a katonaság, a polgári védelem, a tűzoltók, mi és még sokan mások. Csak annyi bizonyos, hogy a bajok bekövetkezte utáni első tíz perc a mentőké, utána nincs semmiféle konkrét mozgósítási terv.
Teljes az összevisszaság. A múltkor a Ferihegyi repülőtéren rendeztek egy katasztrófagyakorlatot, kirendeltek öt vagy hat mentőkocsit, persze nem közölték velük, hogy csak próbáról van szó. Tizenhárom percen belül kiértek a repülőtérre, de a portások nem engedték be őket, mert nem voltak tájékoztatva a mentők érkezéséről. A kocsik ott álltak egy félórát a sorompónál, míg végre valaki közölte velük, hogy nincs szükség rájuk, elmehetnek.
Telefonon leszólnak, hogy Göbl doktor időközben beérkezett, felmegyek hozzá. Beszélgetőpartnerem élete központi témájába belebonyolódva elfeledkezik arról, hogy a szolgálata már rég letelt, hazamehetne a családjához, felkísér a liften."