Molnár Gábor: Az óriáskígyók földjén

"Annyi volt a pontylazacokból a csónak alatt, hogy sűrű lett a víz tőlük. A patak felszíne gyűrűzött, szinte forrt a tülekedő, egymást dühvel gázoló halcsordától. Szerény becsléssel is több ezer halról kell beszélnem. Ennyi piranha pretát egy tömegben még sohasem láttam. Vajon miből él ez a tömérdek halragadozó? Úgy gondolná az ember, hogy egyetlen más halfaj sem marad életben, ahol ezek felütik fejüket. Mégis akad, sőt, bőven akad más halfaj is. A természet olyan szaporán önti az életet ezekbe a trópusi folyókba, hogy az ilyen nagy tömegű rabló csordák sem tudják kimeríteni gazdagságát.
A sokszor nyolc-tíz öles lombfal aljában sűrűn fordul, kanyarodik az erdei patak. Pálmacsoportok maradnak el mögöttem. Szapora, egyenletes húzásokkal evezek a csónak elején guggolva. Furcsa, sütőlapát alakú evezőm könnyen forgatom, de maga a csónak nagy, kissé nehéz. Szerencsére a patak sodra nem gyors, így aránylag elég tempósan jutok előre. A második fordulóban a simára lecsúszkált partoldalban vidratanyára akadok. Nedves a partoldal, vastagon tele halpikkellyel, amelyet a arák gyomra nem emészt meg. A vidratanya tehát lakott, s alighanem népes. Vidrát mégsem látok, csak feljebb bukkan elő három mérgesen prüszkölő jószág, majd egy perccel később már mögöttem buknak fel, és onnan riognak rám. Azután eltűnnek a Jatapu irányában. Nagyobb óvatossággal veszem a fordulókat. Egy újabb vidratanya aljában óriásvidrát pillantok meg. A partoldal aljába hasalva majszol valamit. Alighanem halat. Lehet vagy negyven méterre. Óvatosan ráhurkolom a csónak kötelét egy ágra. Mikor megállapodik a csónak ringása, winchesteremmel rálövök. Fején éri a golyó. Helyben marad. Újra töltök, és a csónakot eloldva odaevezek. A vidra éppen piranha pretát lakmározik. Félig már fel is falta. Gyönyörű állat. Lehet vagy százhatvan centiméter, beleértve sűrű, apró szőrrel borított, lándzsaszerűen kihegyesedő, lapos farkát. Kitűnő kormánylapát ez úszáskor. Behúzom a vidrát a csónakba. Tovább előre! A mai napra esedékes zsákmány-minimumot elejtettem. Csitul bennem a vadászvér. De ahogy a szenvedélyes kártyás sem tud megállni, ha nyer, és tovább kergeti szerencséjét, én sem tudok megállni az első zsákmánynál. Lássuk, mit oszt számomra ezután az ős vadon?
Szerencsém van. Kikötök, és rövid időn belül három mérgeskígyót is fogok. Egy csörgőkígyót, később egy szürke jararacát, majd egy hátsófogas korallkígyót. Mintha találkozót adtak volna egymásnak kis ketrecemben. A jararaca, amikor odább teszem a ketrecet, felém vág, de méregfogai fennakadnak a rézhálón, és csak nehezen szabadul. Visszaszállok a csónakba, elégedetten tovább!"