Nemere István: A kozmosz lovagjai

"Ariéi édesdeden aludt, és éppen azt álmodta, hogy a Földön járkál. Ezüstös folyó partján puha fűben gázolt térdig; a távolban furcsa alakú kúpos háztetőket látott, úgy csillogtak, mintha üvegből lettek volna. A levegő édes volt, mélyen beszívta tüdejébe, homlokán és karjain érezte a napmeleget. Futni kezdett - keresztül a füves réten.
Akkor vette észre, hogy apró, sárga, csillag alakú virágok is nőttek a fű között...
Don éppen a fürdőfülkében állt. A langyos víz jólesően pergett fejére, hátára; ilyenkor általában énekelni szokott. Most is majdnem rázendített egy anyjától tanult régi kelet-afrikai dalra - de aztán eszébe jutottak a szülei, és inkább hallgatott. Ám a víz alatt furcsamód most is éppoly kellemesen érezte magát, mint máskor. Hosszan csurgatta hát a vizet...
Lars álmosan üldögélt az irányítóban; az Űrövezeti Híradó legfrissebb számát tartotta a kezében. Ezt a kozmonautáknak és az űrállomások személyzetének sugározták szét; az űrben száguldó hajókon különleges gépek vették az adást, és azonnal papírra nyomták ezt a furcsa újságot. Általában egyetlen szó sem esett benne a Földről. A legfontosabb forgalmi és kereskedelmi híreken kívül balesetekről, szállítási problémákról, bányakitermelésekről, mágneses viharokról, meteorrajokról, csillagászati jelenségekről és felfedezésekről írtak benne. Egy földi kényelemhez szokott és örökké ott élő polgár bizony roppant unalmasnak találta volna ezt a sajtóterméket; Lars viszont mindig nagyon élvezte. Hiába no, ha valaki már az űrben született, magához közel állónak érzi azokat a dolgokat, amik ebben a félelmetes és mégis gyönyörű fekete, csillogó végtelen világban történnek. .."