Nyirő József: Uz Bence

"Jó is volt, hogy elrejtette, mert veszedelmes idők jártak. A vadászok nem nyughattak, állandóan koslattak a havason. Uz Bence nélkül azonban senki sem tudott boldogulni. Ő volt a vezető románnak, magyarnak egyaránt. Úgy ismerte a havas minden szegelikát, mint a tenyerét. Szépen is keresett. Minden vadnak megvolt a tarifája. Ha a vadász sajnálta, még csak nem is látott vadat. Nem volt az a híres kutya, amelyik hajtani tudott volna, ha Bence nem akarta. Csak reánézett a kitűnően idomított ebekre s azok még a szájukat sem tudták megmozdítani, úgy megigézte őket. Éppen a szezón kezdetén voltunk, tömegesen jöttek a "vendégek". Mindennap tele volt a kalyibánk. Az elsők között volt az inspektor úr, aki Bencét elbuktatta. A vizsgák végeztével az urak felhozták a havasba egy kis vadászatra. Bencét nem ismerte fel, de a székely szeme felvillant: - Jó helyre jöttél. Most én vizsgáztatlak meg. Azért nagy buzgalommal kalauzolta. Gazdag bojár volt az inspektor, aki végigcserkészte Afrikát is, de Bence mellett vadat még csak nem is látott, pedig három napig táboroztak a havason. Kedvetlenül éppen hazafelé tartottak estefelé, mikor a falu közelében, ahol az erdő a legelőknél véget ér, hirtelen megtorpant Uz Bence: - Hijnye, beh fájin mókus! - Hol? Hol? - Ahajt szökdösik azon a bokron ne! Az urak kapkodják a puskát a vállukról, de a prefektus egy mozdulattal eltiltott minden lövést. - Poftiti Domnule Inspector! - súgja előzékenyen a vendégeknek. Pillanat alatt eldördül a lövés, s hát a "mókus" irtózatosan elkezd bőgni, vergődni a bokor mögött. Akkor látják, hogy az esti derengésben egy szegény tehenet lőttek ülepen. A farkabojtja játszadozott az ágak közt, ahogy hajtogatta a legyeket, azt mutatta mókusnak bosszúból Uz Bence."