P. Brestyánszky Ilona: Kovács Margit

"Pályája csúcsán vállalt kísérletezéséről, az új keresésének bátorságáról így vallott. Azt hiszem ez természetes. Az emberben mindig ott lappang az ijedtség, hogy jaj, csak meg ne állon, bele ne sodródjon valamiféle megszokásba, egy percre se kerítse hatalmába a rutin. A művészet szüntelen keresgélés, és azt hiszem, ebben a forrongó, kereső világban még fokozottabban az. A művész örökké keresi, építi a maga művészetét, kutatja az újat, de az újból is azt, amit leginkább a sajátjának vallhat. És igyekszik kikerülni az újban azt is, ami csak divat."
Az új formanyelvre az anyag kényszerííette rá. Erről így beszél: „Néhány évvel ezelőtt egy meghatározott munkához kaptam kézbe ezt a durvább, samottos matériát. Öröm volt a színe, még a marokba szorítása is. Öröm volt dolgozni vele. Az anyag durvasága kényszerített arra, hogy a feladatnak megfelelően rusztiku-sabb formát keressek, hogy ne részletezzek, hanem az eddiginél szigorúbban mintázzak. Az anyagtól kaptam az útmutatást a szigorúsághoz."
1956 körül tért újra vissza a samott használatához. Megkedvelte, mint maga mondja: „Az agyag lehetőségei csábítják az embert a túlságosan is sima mintázásra. Éppen ezért nagyon szeretek olykor durvább jellegű samottot keverni az agyaghoz s így, mintegy az anyag parancsával kényszerítettem magamat nagyobb, összefoglalóbb formák mintázására."
Első samottos remekei kisplasztikában születtek: a „Júdás csókja" - 1956 (Kát. 32.), a „Halász" - 1958, az „Öreg halász" - 1956 (Kát. 35.), az „Alvó fiú" - 1958 (Kát. 41.) és az „Öreg csősz" - 1958 (Kát. 36. és 39., 40. színes kép)."