Philip Roth: Sabbath színháza

-Inkább az a kérdés, hogy nem tehettem volna meg. -Nem tudtál ellenállni neki. Micsoda fura fogalmazás! Hogy jön ide az ellenállás? Ez termodinamika. A hőség, mint az energia egyik formája, és hatása az anyag molekuláira. Én hatvannégy éves vagyok, ő tizenkilenc. Csak természetes. Norman pontosan az elegancia ama finom ínyencének öltözött, aki volt: kétsoros fehér csíkos öltöny, gesztenyebarna selyem nyakkendő, hozzáillő zsebkendő, halványkék ing, zsebén NIC-monogrammal. Tisztán megmutatkozott nem csekély mérvű méltósága, és nemcsak egyszerűen a ruhákban, de a jellegzetes arcban is, a szelíd sötét szemű, szikár, hosszú, intelligens arcban, meg a sikkesen tar koponyában. Az, hogy még Sabbathnál is kevesebb haja volt, csak ezerszerte vonzóbbá tette. Haj nélkül, leplezetlenük kitetszett, milyen elme rejlik a koponyában, mennyi érzékenység, türelem, éles ész, logika. És férfias koponya volt, elegánsan esztergált, mégis már-már fennhéjázón határozott, finomságában semmi sem utalt akaratgyöngeségre. Igen, az egész alak az emberiség jobbik énjének eszményeit és aggályait árasztotta, Sabbath könnyen hihette volna, hogy az iroda, ahová Normant nemsokára elrepíti a limuzin, még egy színházi producerénél is magasztosabb célkitűzések szentélye. Laikus átszellemültség, az áradt az egész alakból, talán mindőjük, az összes producer, ügynök, sztárügyvéd attól árad. A szabójuk az üzlet zsidó bíbornokaivá szabja őket. Egen, ahogy most belegondolok, nagyon hasonlítanak is azokra az óberhóhemekre, akik körül hemzsegik a pápát. Fel nem tételeznéd, hogy a wurlitzerügynök, aki állta a számlát, félig-meddig a maffiával seftelt. Nem is kell feltételezned.