Raffay Ernő: Erdély 1918-1919-ben

Tevékenységében a személyes jogok korlátozásától kezdve az anyagi, politikai és kultúrális alávetésig és kizsákmányolásig minden eset előfordult. Ami az erdélyi románok fegyveres erejét illeti, időben először a román nemzeti tanácsok által megszervezett román nemzeti gárdák alakultak meg, már a forradalom első napjaiban. A parasztmozgalmak kapcsán írtam egyes gárdák szerepéről; e fegyveres testület gyors létrejöttében minden bizonnyal döntő oka volt a forradalmi mozgalmak fenyegetésének. (Ez természetesen a magyar nemzetőrségekre is vonatkozik!) A magyar kormány a legelső napokban úgy gondolta, hogy a magyar és a nem magyar fegyveres testületeket közös magyar parancsnokság alá helyezik, de már az első héten kiderült, hogy erről szó sem lehet. Egy ideig ugyan román jelentkezőket is fölvettek magyar gárdákba, de az aradi román vezetők küldöttséggel fordultak Linder hadügyminiszterhez, aki kérésükre azonnal engedélyezte, hogy a román gárdisták a Központi Román Nemzeti Tanácsra tehessenek esküt, s ezzel a román nemzetőrségeket maga a magyar kormány vonta ki fennhatósága, ellenőrzése alól. Ekkor már készen volt a román esküminta, s a román nemzeti tanácsok az aradi központ utasítására, a hadügyminisztérium engedélyével, sőt támogatásával láttak hozzá a román gárdák szervezéséhez. Vasile Liveanu román történész megállapítása szerint november első hetében szinte mindenütt meg alakultak e fegyveres szervezetek. Helyi parancsnokaik sok helyen volt császári és királyi, román nemzetiségű katonatisztek lettek, akik embereiket a fölbomlott hadsereg arzenáljaiból fegyverezték föl, de az is megtörtént, hogy falusi gárdák a környék nagyobb városa román nemzeti tanácsától kértek sürgősen fegyvereket.