Széchenyi Zsigmond: Elefántország - Afrikai vadásznaplójegyzetek

"Kvacs lakótársa kétéves gyönyörű kis csimpánzgyerek. Tavaly fogta a szomszédos Belga Kongóban, azóta nevelgeti, a világért sem válna meg tőle. Túlzók, ha azt mondom, a világért sem; mert negyven fontért hajlandó lett volna megválni tőle. Nem lévén azonban majomra való negyven fontom, a csimpánz a madarászé maradt. Nagyon sajnálom. Mert soha ilyen mulatságos, szeretetre méltó jószágot nem láttam. Három komikusban nincs annyi humor, mint ebben a kis pojácában.
Mindjárt érkezésemkor megbarátkoztunk. Azóta mindennap kétszer is átjött hozzám látogatóba. Egymagában, önszántából érkezett, és mondhatom, jobban elszórakoztatott gazdájánál, a madarásznál. Becammogott a sátramba, két lábon, csak néha, ha megbillent az egyensúlya, akkor segített magán fél kézzel; halkan kuncogott - bizonyára köszöntött —, aztán kézfogásra nyújtotta jobbját. Minden holmimat végiginspiciálta, nagy részét leszórta az asztalról, aztán ismét csomóba rakta az ágy alatt. Legbehatóbban tükrömmel foglalkozott: maga elé tartotta, a legpokolibb pofákat vágta belé, és nagyszerűen mulatott saját magán.
Mindig megkínáltam egy bögre teával. Szívesen vette, jóllehet a whiskyt többre becsülte. A teába kiadós cukoradagot követelt, ha, cukrozatlanul kapta, megkóstolta, és undorral visszaadta. Székemen ülve szokta elfogyasztani; két kezébe fogta a bögrét, szép rendesen, jól nevelt úrigyerek módjára itta, még csak nem is szürcsölte. De mondom, a whiskyt jobban kedvelte. Valamelyik este ott vacakolt az ágyamon, a tükröt kezelte, látszólag rám sem hederített, miközben szokásos esti whiskymet szopogattam. Valamiért kimentem a sátorból, félig levő poharamat benthagytam az asztalon. "