Thomas Moore: A Lélek Sötét Éjszakái

"...magányos elmélkedéseik vagy kávéjuk megtartására, csakhogy fenntarthassák a normalitás képzetét, míg mások elhanyagolják házimunkájukat vagy kötelességeiket. Ha a küszöbön állsz, gyakran elfelejted a téged körülvevő környezetet vagy szokásaidat.
Az átkelésre oly jellemző zűrzavart gyakran kívülről hozza létre valami. Brian Keenan képi módon mondja el bejrúti túszként megélt viszontagságait. Haja és szakálla zilálttá nőtt, és gyakran ruha nélkül kellett lennie. Gyakran abban a szobában kellett vizelnie és ürítenie, ahol aludt. Magából kivetkőzött gondolatai sok mindent elárulnak határon lévő helyzetéről: „Tébolyodott gondolataim gyakran emberségem elvesztése körül jártak. Mivé is lettem? Hová is süllyedtem, hogy most napról-napra itt ülök egy sarokban? A földön fetrengtem nap mint nap, fokozatosan elfelejtve az embert, aki valaha voltam, félig önkívületben, kivetkőzve önmagámból. Vajon egyfajta kafkai szereplő voltam, aki emberből állattá változott, olyasvalaki, akitől menekülni kell, s akit el kell zárni a világtól?"
Keenan nyelvezete visszaad valamit abból, amit az antropológusok az átkelés törzsi rítusainak neveznek. Ha egy ilyen típusú különleges sötét éjszakán megyünk keresztül, akkor minden bizonnyal közelebb süllyedünk állati természetünkhöz, s így visszatérő módon megközelítjük eredetünket. Keenan és börtöntársai, saját bevallása szerint, otthon nem beszéltek partnereikkel még a nemi életükről se, de a börtönben mégis a lehető legtrágárabb módon beszéltek egymással. Hogy elkerüljék az önsajnálatot és az összeomlást a dühnél és a durva humornál kerestek menedéket.
A sötét éjszaka távolra sodorhat téged a műveltségtől és a tanulmányaid vagy családi neveltetésed révén kifejlesztett személyiségedtől. Vaddá aljasulhatsz, olyannyira, hogy újra tudd kezdeni, egy egészen más síkon. A fiatalok gyakran csinálnak életstílust személyiségzavaraikból. Talán az egyik leghosszadalmasabb és legkomolyabb átkelésen mennek.."