Tompa Mihály: Virágregék - 1894.

Ittasan jár köztök pillanatja, Mindenik szépsége elragadja, — S a kit ő mond, ajánl a sövényen: A csalán megjegyzést arra tészen.
A mezőnek van virága annyi! Jobb lett volna neked ott maradni: A szabad természet nyilt ölérül Egyszerű virágot venni nőül. Oh, a kert virági bajosabbak! De ne válaszsz közülök magadnak! Mert a szép arcz, s a kaczér mosolyban Hűtelenség s késő bánalom van. S kit a komló dicsér a sövényen, Mind lefesti a csalán sötéten: Büszke, szép a rózsa, azt ne válaszd! Változékony s rád gyötrelmet áraszt: Kebleden csügg, rajtad csókja lángol,

S szíve, vágya, gondolatja távol!
Ajka csábit és tüskéje vérez ...
Mennyi gyász van kötve már nevéhez!
Kék iringó, megszédítve bája,
A világot elátkozva járja.
Hány virágnak szíve, nyugodalma.