Virágveszedelem - Erdélyi magyar írók elbeszélései a szerelemről

Falusi kastélyából csak akkor mozdult ki, ha valahol személyesen kellett megjelennie. Aztán ismét visszahúzódott, mint a medve a barlangjába. Csaknem egy fél század nehezedett a vállaira, de azért nem vált meg a legényélettől. A világtól való visszavonulását, vénlegény életét egy szép, fiatal leány okozta, akivel az ő huszonöt esztendős életének viruló pompájában találkozott. Úgy hatott rá ez a találkozás, mintha gyúlékony tárgyra égő parazsat dobnak. Lángba borult, de a tűz nem szalmatűz volt. Akkor is tovább égett, amikor Márta - ez volt a leány neve - más karján repült a házasélet paradicsomába. És ez a tűz égette ki szívéből az emberszeretet nemes érzelmeit. És ez a csalódás vágott iszonyú sebet a Bardócz Károly lelkében. Visszavonult az emberektől, a közélettől. Olvasott a könyvtárában, sétált a kastély parkjában, vadászott a saját erdejében. A világeseményekről az egyetlen képes hetilapjából értesült. De ez se igen érdekelte a vén legényt, akinek erőteljes és egészséges testalkatával különös, szinte éles ellentétben állott az az állandó komor hangulat, mely környezete előtt úgy tüntette fel, mintha unná az életét, és a halálra várakozva csak robotolna az élők között. Öregedő férfi már Bardócz Károly, de szemei évek sora alatt nem simogatták női arcok finom bársonyát. Erős karjai nem ölelték szívére szép asszonyok pihegő keblét,arcán vajmi ritkán fénylett a mosoly derűje. Hideg, komor lénye elűzte mellőle a verőfényes élet sugarait. Csak árnyék vette körül - sötét, félelmes, rideg árnyék, amitől fázik és didereg a meleg szeretethez vonzódó szív.