Vojtech Zamarovsky: A görög csoda

"A történészek által hellenizmusnak nevezett korszak valóban „egyedülálló korszaka" volt a történelemnek. A görög fegyvereknek az orientális fegyvereken aratott győzelméből született, jobb, humánusabb társadalmi rendszert adott a görögök elfoglalta területeknek, érvényre juttatta a görög kultúra fölényét a Kelet sokkal ősibb kultúráival szemben. Több vér folyt, és több háború dúlt, mint bármikor; de az előző századoktól eltérően új és szokatlan kultúra virágzott fel. Ez a virágzás pedig mindenkinek előnyére vált: győzteseknek és legyőzőiteknek, görögöknek és nem görögöknek egyaránt A görögök olyan kulturális értékeket hoztak létre, melyeknek láttán csak azon vitatkozhatunk, milyen mércével mérjük őket. Nagyságuk és jelentőségük ugyanis vitathatatlan.
A hellenizmus korában a görög kultúra túllépett a nemzeti kizárólagosság keretein, és egyetemessé vált. Hatalmas keleti területeken terjedt el és eresztett gyökeret; Mezopotámia kultúrálatlan mezőit és a Persziszen túli vad hegyeket ugyan nem tudta megtermékenyíteni, de a haladás zöld övezeteit — vagy legalábbis oázisait — mindenütt kialakította. Nem hízelkedéssel, nem is hatalommal kényszerítette magát a népekre, hiszen hiába akarjuk a kultúrához vezetni azt, aki nem hagyja magát. A görög kultúra azért terjedhetett, mert volt vonzereje, és mindenütt gyökeret tudott ereszteni. A görögök tisztelték a többi nép kultúráját, ihletet merítettek belőle, saját kultúrájukat gazdagították vele. Olyan kultúraellenes cselekedet, mint a perszepoliszi királyi palota felgyújtása, a görög történelemben csak egészen kivételes esetben fordulhatott elő. Nem pusztítottak műemlékeket, nem vittek magukkal sem szobrokat, sem szobrászokat, nem fosztották ki a könyvtárakat. Ebben különböztek minden korabeli hódítótól.
A hellenisztikus korban azonban a görög kultúra nemcsak elterjedt, hanem mindenekelőtt tovább fejlődött. Nem minden téren, de a tudományban bizonyára. A tudomány számára ugyanaz volt, ami a művészet számára a klasszikus kor: a tetőpont korszaka. A filozófia, a fizika, a matematika, a geometria, az asztronómia, a biológia és az orvostudomány olyan színvonalra jutott, amely lényegesen magasabb volt a klasszikus kori színvonalnál, és egészen az újkorig túlszárnyalhatatlannak bizonyult. Persze a művészet már maga mögött hagyta aranykorát, a hellenisztikus műalkotások egy jó része mégsem volt csupán visszfény vagy talmi csillogás. Kétségtelen, hogy a költészetben és a prózában a hellenisztikus művészek még legjobb alkotásaikkal is hátul kullogtak; a szobrászától és az építészetet viszont csodálatos alkotásokkal gazdagították. S ha hiszünk az antik szerzőknek, a görög festészet is a hellenisztikus korban élte virágkorát.
A hellenisztikus kultúra nemcsak egyetemes, hanem szintetikus is volt. „Lüszipposz Nagy Sándort kifejezve Themisztoklészt fejezte ki" — írja André Malraux. Hasonlóképpen elmondhatjuk, hogy Epikurosz a fizikájával Démokritoszt, etikájával Arisztipposzt stb. fejezte ki, hogy Arisztotelész kifejezte az egész görög tudományt, s hogy mind Epikurosz, mind Arisztotelész a saját hagyatékát is hozzácsatolta az alkotó szintézishez. Hasonlóan értékelhetjük a hellenisztikus építészeket is, akik a különböző stílusok szintézisére törekedtek. A priénéi Pütheosz vagy a didümai Daphnisz az architektúra mesterműveit hozták létre. Az „epigon és gyakran eklektikus művészet" szavakat a művészettörténész leírhatja, de az épületekkel szemtől szemben állva aligha meri kimondani."