Wass Albert: Átoksori kísértetek

"Azt hazudta a kikötőbeli hatóságoknak, hogy a hajó matrózainak egyike verekedésbe keveredett, és megkéselték. Mikor a kikötői rendőrök látták, hogy milyen áLapot-ban voltam, engedélyt adtak arra, hogy felvigyenek a hajóra meghalni, de Pétertől, aki még mindig velem volt, a papírjait kérték. Péter kiugrott a kocsiból, és elszaladt. Sikerült elmenekülnie először, és a követségi tisztviselő azt hazudta a rendőröknek, hogy ő volt az a másik tengerész, aki megkéselt engem, s emiatt félt feljönni a hajóra. De később a rendőrök mégiscsak ráakadtak egy elhagyott raktárépületben. Pisztoly volt nála, és nem akarta megadni magát. Végül is lelőtték. Pontosan abban az időpontban történt ez, amikor engem a hajóorvos megoperált, és megmentette az életemet.
Tudom, hogy életemet nagy részben ennek az orvosnaic köszönhetem ma. Az ő tudása és ügyessége nélkül ma nem lennék itt, az bizonyos. Viszont minden tudása és ügyessége kárba veszett volna számomra azon a hajón, ha Péter nem vonszolt volna át a hegyeken, ha nem lett volna bátorsága, hogy lemenjen Bukarestbe, és felkeresse a követséget, s felhozza azt a követségi tisztviselőt hozzám. Ha nem ragaszkodott volna ahhoz, hogy velem jöjjön a hajóig, talán még élne ma is. Isten tudja. Eltűnhetett volna az erdőkben, mint annyi más. Bár lehet az is, hogy előbb-utóbb lelőtték volna, vagy talán még rosszabb sorsre jut, ha élve kerül a kezükbe. Amint mondtam, csak a Jóisten tadja ezt. Az is lehet, hogy fel akart szökni valamiképpen a haora, azért kísért el odáig. Nem tudom. Annyit tudok csak, hogy megmentette az életemet, s hogy meghálálni azt, amit értem tett, ezen a földön már nem leszek képes soha.
Később olvastam az újságokban, hogy Katona Jóskát, több társával együtt felakasztották a román kommunisták. De akkor már itt voltam, lábadozó beteg, hajdani szülővárosomban."