Baczoni-Kiss-Sallay-Számvéber: Halálfejes katonák

"Ez időtől kezdve a közvetlenül a tábori hadseregek parancsnokságainak alárendelt rohamzászlóaljak csak a legszükségesebb kiképző állománnyal, illetve egy tanszázaddal működtek.
A gyakorlatban egy hadosztály-rohamzászlóalj felszerelése és megfelelően kiképzett állománnyal való feltöltése több hónapos folyamatnak bizonyult. Például a m. kir. 40. honvéd gyaloghadosztály rohamzászlóalja nyolc hónapi folyamatos szervezeti (rohamtanfolyam, rohamszázad, dandár-rohamiskola, hadosztály-rohamtanfolyam, rohamzászlóalj) fejlődést követően alakult csak meg.
A szervezési rendelet - nem a teljesség igényével készült - magyar fordítását 1918. március 5-én adta ki a m. kir. honvédelmi miniszter.
A rohamalakulatok szervezeti működésében háború végéig tartó fordulópontot jelentett a Hadseregfőparancsnokság 1917. augusztus 22-én kiadott rendelete, amely új szervezeti elemek megjelenését eredményezte. E napon az AOK elrendelte az osztrák-magyar közös hadsereg-rohamzászlóaljak feloszlatását.
Ezt követően a rohamszolgálatra való kiképzés a hadosztályok rohamzászlóaljaiban és az önálló dandárok roham-félzászlóaljaiban folytatódott oly módon, hogy a kiképzett emberek visszatértek eredeti alakulatukhoz.
A hadosztály-rohamzászlóaljak létszámát a hadosztályok állományából önkéntes jelentkezés alapján biztosították. Az ilyen rohamzászlóaljak szervezete egy-négy rohamszázadból, egy géppuskásszázadból, egy aknavetőszázadból, egy gyalogsági ágyús századból, egy megerősített lángszóró-osztagból és néhány tehergépkocsiból állt. A rohamzászlóaljak hadosztályaik hadrendi számát viselték.
1916. december végétől a honvéd alakulatoknál is megindult a rohamcsapatok kiképzése. Ennek színtere a hadosztályoknál az úgynevezett rohamoktató keret (például rohamoktató félzászlóalj) lett. A cél itt is minden gyalogszázadnál egy rohamszakasz kikülönítése volt négy altiszt és 28 honvéd erőben, amelyek a szakaszok rohamrajait egyesítik. A szakaszok rohamrajai egyenként egy altisztből és hét honvédből álltak.
Esetenként az utászok és árkászok is kaptak rohamkiképzést. A kiképzési idő 14 nap és egy hónap között váltakozott.
Az ezredekhez visszatért kiképzettek pótlása után több esetben külön hadosztály-rohamfélzászlóaljakat állítottak fel, mint „állandó alakulást".
A Hadseregfőparancsnokság 1917. évi 43.783 op. számú rendelete alapján minden honvéd gyaloghadosztálynál egy rohamzászlóalj, minden honvéd lovashadosztálynál egy roham-félezred, az önálló dandároknál pedig roham-félzászlóalj alakult. Minden gyaloghadosztály rohamzászlóalja annyi századból állt, ahány gyalogezred tartozott a seregtest hadrendjébe. E rohamszázadok rohamszakaszai pedig annyi rohamjárőrből szerveződtek, ahány század volt a zászlóaljban.
Egy rohamszázad állományába ekkor négy tiszt és 135 főnyi legénység tartozott. A rohamalakulások hadosztályaik számozását kapták, de a rohamalakulásokon belül az alosztályok illetékes csapattestük számával jelöltettek. Például a 31. honvéd rohamszázad megfelelt a 31. honvéd gyalogezred rohamszázadának. A rohamalakulások mindig az anyaalakulat hadrendi számát viselték. Ezért például a m. kir. 38. rohamzászlóalj a m. kir. 38. honvéd gyaloghadosztály rohamzászlóalját jelölte. A lovashadosztályoknál alakított műszaki szakaszokat 1918. augusztus 9-től műszaki lovas rohamszakasznak nevezték.
A rohamalakulatok feladata jelentősen kibővült. Egyrészt ők látták el a hadosztályon belül az összes gyalogcsapat folyamatos rohamszolgálati kiképzését, másrészt továbbra is felderítő vállalkozásokat hajtottak végre, illetve nagyobb támadások esetén a rohamozó gyalogság számára átjárókat nyitottak, és a harcban is támogatták őket.
A szervezési intézkedésben foglaltak szerinti átszervezés a szükséges eszközök hiánya miatt a gyakorlatban nehezen haladt, így a Hadseregfőparancsnokság a hadosztály-közvetlen rohamzászlóaljak megszervezésének határidejét 1918. január 15-ig meghosszabbította."