Bikácsy Gergely: Bolond Pierrot moziba megy-A francia film ötven éve

"A filmnek élesen elválik az első és második fele. Az első kitűnő. A hazugság, a felszínesség uralkodik hősein, csak a fenyegető gonoszságú ÓH értelmű férj (Alain Gúny) emelkedik ki közülük. Ennek a leíró-elemző-ironikus szemléletnek a sikeres kiteljesülése a kastélylbeli vacsora, ahol Mailé kitűnően egyensúlyoz a karikatúra, szatíra, s a hűvös, kicsit felvilágosod án kori „felülemelkedő" ábrázolás csapdái között. Sajnos most jön azonban a film ünnepelt, sodró erejű és „merész" befejező fele-harmada, az addig ellenséges fiatalember (nagypolgár rokonait gyűlölő értelmiségi) és az üres életű asszony szerelmi tébolya.
A filmi és társadalmi konvenciók programszerű felrúgása mai szemmel nézve kétszeresen is hamis. Egyrészt finomkodóan is nyögvenyelős szándékoltságával iskolás nekigyürkőzés, másrészt valójában semmiféle konvenciót nem rúg fel. A narrátorhang ,,coup de foudre-ról, villámcsapásszerű szerelemről szól, a jövendő szeretők (az asszonyon díszes hálóköntös, a férli fehér ingben) hatalmas parkban járkálva zenei motívumként recitálva beszélnek, verstöredéket szavalnak, elfojtott kiáltásokat hallatnak, ágyban, fürdőkádban szeretkeznek (merészség helyett ma a mesterkélt művészkedést látjuk csak). Képi költészet ez, nem színvonaltalan, de tüsszögtetően, hogy magunk is modoroskodjunk: ,,új-poros". Az új por azonban nem jobb, mint a régi, bár talán érdekesebb egy ideig. Whiskyspohárral a holdfényben például egy dialógustöredék: ,,A hold szép. .. A hold asszony." Nyilvánva lóan különbözik a stilizáció módja a Carné-filmeké:ől, melyek azért váltak hamissá, mert mindenáron érződött rajtuk a „realista" szándék. Carnénál realista máz irodalmias és ódon tartalmat leplezett, Mailé az érzelmi szabadság vállalásának harsogó, deklaratív képi megjelenítésekor épp ellenkezőkig járt el: teljesen elszakad a realizmus konvencióitól, átlendül a tükör másik oldalára, „lélekben lebegő" filmköltészetet hozna létre. Ez a törekvés, bár ellentétes az új hullám egyik - godard-i, truffaut-i irányától - megegyezett a „rive gauche" csoport, Resnais vagy Duras törekvéseivel. Mailé azonban nem tudott a Szeretőkben resnais-i módon újszerű filmnyelven megszólalni. Hosszú beállításaiban könnyedén bánt ugyan a montázst háttérbe szorító „plan-séquence" (belső vágás) eljárással, de az a bonyolult ellenpontozás, ritmusváltás, formai gazdagság, amely a Ilironhinát oly jelentőssé teszi, inkább csak szándékaiban van meg nála. Sza.tirikus szkepszise egyébként újból meg újból átüt mesterkélt költőiségén."