Burton C. Andrus: A nürnbergi huszonkettő

A bajkeverő Echer bírónak igaza volt. A börtönben a foglyok beszélhettek egymással. Kiülhettek a kertbe a tavaszi napsütésben és kibeszélhették, ami a szívükön feküdt. Nyilván véleményt cseréltek a kihallgatásról, ami nap mint nap tizenhat kihallgatószobában folyt; kétségkívül panaszkodtak egymásnak és - amint azt leveleik világosan megmutatták -együtt sütötték ki, mit is írjanak Eisenhower tábornoknak. Csakhogy semmiféle törvényes alapunk nem volt arra, hogy elkülönítsük őket, s ezt Echer is tudhatta volna.
De sejtettük, hogy fontos titkokat közölnek egymással. Elhatározták, hogy az összerablott és elrejtett holmik ügyében, az olyan emberek holléte ügyében, mint Bormann, vagy a háborús atrocitásokért való felelősség kérdésében nem szolgálnak nekünk adatokkal. Beláttuk, hogy bizonyos módon olyan értékes információkhoz juthatnánk, amelyek a per során semmiképpen sem fognak felszínre bukkanni; egyszerűen csak hallgatóznunk kellene. Amit meg akartunk tudni, alapvető fontosságú volt az igazságszolgáltatás, egyben a történelem számára. S talán csak egyetlen módon lehetett hozzáférni ...
A nácik idővel gyanakvással és bosszúsággal teltek el amerikai börtönőreik iránt. Bántotta őket a rideg fegyelem, amit érkezésük után azonnal bevezettünk. S ha egy-egy amerikai - fogságba esésükkor - elnézően bánt is velük, ebből mostanra már semmi sem maradt. Ha tehát azt akartuk, hogy csökkentsük gyanakvásukat, ha azt akartuk, hogy feloldódjanak, miért ne „adhatnánk át" őket az angoloknak?
Hosszú, éjszakákba nyúló töprengések után irodámban a következő tervet állítottam össze. Elhitetjük velük, hogy Németországba mennek, hogy végre megszabadulnak Mondorftól és a Palace Hoteltől, megszabadulnak a „goromba" amerikaiaktól és a „kulturált" angolok veszik át őket.
Szereztünk Dalheimben egy magas fallal övezett, német stílusban épült kúriát, amely mindössze három és fél mérföld-nyire volt tőlünk. A brit titkosszolgálat tisztjeivel és egyik legragyogóbb elektronikai szakértőjükkel hozzáfogtunk az előkészületekhez. Az épülethez hozzátoldottunk egy titkos helyiséget, amelynek csak kívülről volt ajtaja, a Káz belsejéből azt sem lehetett tudni, hogy létezik. Ebbe a helyiségbe költözött be Wood százados, a híradástechnikai és elektronikai szakértő, becenevén Woody. Száz meg száz yardnyi drótot, apró mikrofonokat, kapcsolókat, rádiócsöveket és egy hanglemezvágó gépet hozott magával. A gép közönséges viaszlemezeket „vágott"."